Connect with us

technokrata

Kínai nyomás alatt az USA számítógépes hálózata

Dotkom

Kínai nyomás alatt az USA számítógépes hálózata

Egyre több, Kínából induló támadás éri az Egyesült Államok kormányzati számítógépeit.

A The Washington Postban olvasható cikk szerint védett rendszerekbe ugyan nem sikerült behatolniuk a próbálkozóknak, de kormányzati alkalmazásban álló tisztviselők szerint aggodalomra adhat okot az a tény, hogy a különböző intézményektől beszerzett információk azért hasznosak lehetnek a rivális nemzetek kémszervezetei számára. Az újság négy, különböző időpontban nyilatkozó tisztviselőre hivatkozott, akik az elmúlt két-három év során beszéltek egy-egy behatolási kísérletről. Az FBI mindannyiszor vizsgálatot kezdeményezett a történtekkel kapcsolatban.

„Nem csak a Védelmi Minisztériumot, de a kormányzati hálózatok széles skáláját is támadás érte.” – olvasható az újságban. Többek között az USA Nemzetbiztonsági Hivatalának, Energiaügyi Minisztériumának a számítógépes rendszerével is bepróbálkoztak a kínai hackerek, illetve az ország védelmi infrastruktúráját kialakító, fenntartó vállalkozók webhelyeit, szervereit is többször megpróbálták már feltörni. Ez arra utal, hogy az Egyesült Államoknak egy szervezett kísérletsorozattal szemben kell állnia a sarat, amelynek során a behatolók megpróbálnak a nem titkosított rendszerekből adatokat kiszedni.

A nyilatkozó tisztségviselők az ügy bizalmassága miatt nevük elhallgatását kérték. Jellemzően még azt sem tudni száz százalékra, hogy valóban kínai hackerek állnak-e a kísérletsorozat mögött, vagy inkább arról van szó, hogy egy támadócsoport a kínaiakat használja fel saját kilétének álcázásához. Az mindenesetre a Pentagon által is elismert tény, hogy a Védelmi Minisztérium rendszereinek szkennelésére irányuló próbálkozások zöme Kínából érkezik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek