Connect with us

technokrata

Előretörőben az üzleti célra használt AMD-s notebookok

Dotkom

Előretörőben az üzleti célra használt AMD-s notebookok

A mobil számítástechnikát az Intel uralja már évek óta, különösen a Centrino megjelenését követően vált erőssé a gyártó. A legfrissebb hírek szerint azonban az Advanced Micro Devices is egyre jobban teljesít ebben a szegmensben.

Jó pár különbség van az AMD Turion és az Intel Pentium M processzora között, ám egyértelműen az előbbi javára írható az alacsonyabb ár (és a 64 bites utasításkészlet). Ennek ellenére az üzleti célokra szánt noteszgépek terén nem igazán jeleskedtek a gyártó processzorai, ám a jég megtörni látszik. Az Egyesült Államok több óriásvállalata is azt tervezi, hogy a HP Compaq nx6125-ös modelljéből, azaz a forgalmazó Turion CPU-ját tartalmazó típusából fog nagyobb tételben vásárolni. Mindezt Bar Mahony, az AMD mobil üzletágával foglalkozó részlegének marketingmenedzsere jelentette be, aki mérföldkőnek nevezte, hogy több, a Fortune 500-as listába tartozó vállalattal is tárgyalásokat folytatnak.

Az üzleti szféra meghódítása már régi vágya a chipgyártónak. 5 éve már a közelébe került egy hasonló megállapodásnak, de 2000-ben a hirtelen kedvezőtlenre fordult gazdasági környezet miatt bezsugorodó PC-eladások elütötték az üzlettől. Persze azt is meg lehet említeni, hogy az Intel keze is benne volt ebben, legalábbis egy-két megállapodást a nagy rivális torpedózott meg (emiatt aztán idén be is perelte az AMD nagy riválisát, mondván, hogy az az ezredfordulókor visszaélt erőfölényével). Arról azonban szó sincs, hogy a cég teljesen ismeretlen lenne a vállalati felhasználók körében. Az Advanced Micro Devices processzoraival szerelt noteszgépeket inkább a közepes és a kisméretű cégek vásárolják – például a fent említett, júniusban debütált nx6125 is a középszegmens számára készült.

Jönnek a duálprocesszoros notebookok

A fejlődés egyáltalán nem állt le: az AMD a jövő év első felében tervezi kiadni kétmagos Turion lapkáját – a Yonah, az Intel hasonló paraméterrel bíró chipjének megjelenésével „egy időben”. Természetesen az (is) presztízskérdés lesz, hogy melyik vállalat terméke jelenik meg először a piacon (ahogy az 1 GHz-es órajel első áttörése vagy a 64 bites utasításkészlet első alkalmazása is az volt). Igaz, a kétmagos kialakítás gyakorlati haszna egyelőre marginális, de ez a Windows Vista megjelenésével megváltozhat. Azzal azonban mindenképp meg fogja őrizni vezető helyét az AMD, hogy továbbra is „ő” lesz az egyetlen chipgyártó, „aki” 64 bites processzorokat kínál – a Yonah ugyanis még mindig 32 bites architektúrán fog alapulni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek