Connect with us

technokrata

1,43 millió MasterCard márkájú kártya van Magyarországon

Dotkom

1,43 millió MasterCard márkájú kártya van Magyarországon

Lendületben a MasterCard.

Az idei év első hat hónapjában hazánkban további 180 ezren választották a MasterCard és MasterCard Electronic konstrukciókat – jelentette a MasterCard Europe kártyatársaság. Csak az elmúlt 3 hónapban 120 ezer új kártyabirtokost regisztráltak, ami 25,2%-kal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának eredményét. A negyedéves összesített forgalmi adatok is kétszámjegyű növekedést mutatnak: a magyar lakosság 7,36 millió művelet lebonyolításával bruttó 1,07 milliárd dollár értékben költekezett, és hasonlóan kiugró dinamikát mutat a közép-kelet európai régió teljesítménye is. A kártyatársaság által MasterCard márka alatt forgalmazott plasztikok száma Európában 118,4 millióra, világszerte pedig 716,3 millióra emelkedett.

Zdenek Houser, a MasterCard Magyaroszágért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős megbízott ügyvezetője szerint az eredmények mögött az áll, hogy a MasterCard Europe kártyatársaság folyamatos innovációra illetve az ügyfelek magas szintű kiszolgálására épülő stratégiája révén olyan kártyaprogramokat és szolgáltatásokat kínál, melyek egyre több kártyabirtokost vonzanak Magyarországon, Európában és világszerte egyaránt.

Magyarországon az elmúlt félév során a magyar bankok által kibocsátott MasterCard márkájú kártyák száma 1,25 millióról 1,43 millióra emelkedett, ami az elmúlt év azonos periódusához képest 25,2%-os növekedést jelent. A kártyabirtokosok által bonyolított bruttó tranzakciós volumen 2,01 milliárd dollárt tett ki, azaz 16,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. Az első félévben 13,66 millió műveletet dolgoztak fel, ami 19,4%-kal jelent többet, mint a 2004 hasonló időszakában regisztrált adat. Az idei félévben egy magyar MasterCard kártyára átlagosan 9,55 művelet jutott.

Az április 1-jével kezdődő és június 30-ig tartó negyedév adatai növekvő aktivitást mutatnak: az év első negyedévéhez viszonyítva a kártyaszám 120 ezerrel nőtt, a MasterCard márkájú kártyákkal elköltött összegek 130 millió dollárral, a feldolgozott tranzakciók száma pedig 1,06 millióval emelkedett. A kártyánként mért átlagos műveletszám 4,9-ről 5,4-re nőtt.

Zdenek Houser kifejtette: „A MasterCard Europe kártyatársaság arra törekszik, hogy a kártyahasználat minél kényelmesebb, biztonságosabb és gyorsabb alternatívát jelentsen a készpénzfizetésnél, nem csak nagybevásárlások alkalmával, hanem a mindennapi költések során is. Egy-egy piac fejlettségét leginkább az aktív kártyák, azaz a kártyánként mért forgalmi adatok mutatják meg. Minél fejlettebb egy ország, annál magasabb az egy kártyára jutó műveletszám, és annál kisebb az egy tranzakcióra jutó átlagérték. Ezt a számot az adott ország gazdasága, a plasztikbirtokosok kártyahasználati szokásai és az elfogadói hálózat sűrűsége határozza meg. Ezért is dolgozunk folyamatosan azon, hogy a bankkártyával rendelkezők Magyarországon is egyre több ponton használhassák kártyáikat.”

„Kártyatársaságunk a régió kártyabirtokosainak igényeihez igazítja termékeit és szolgáltatásait, ismereteiket rendszeres felvilágosító kampányokkal segíti, nyereményjátékokkal ösztönzi a bankkártyával történő vásárlásokat, valamint piac- és marketingkutatásokkal igyekszik feltárni a változó fogyasztói szokásokat. Kitartó munkánk eredményeit a negyedéves adatok is igazolják.” – összegezte az ügyvezető.

Európában a MasterCard márkával forgalmazott bankkártyák száma az év első hat hónapjában 12,1%-kal nőtt, így 118,44 millióra emelkedett. A műveletek száma meghaladta a 2,528 milliárdot, mely összesen több mint 217,7 milliárd bruttó dollár forgalmat eredményezett. Izlandtól-Oroszországig és Norvégiától-Törökországig a MasterCard kártyák 7,5 millió elfogadóhelyen használhatók.
A kártyahasználat terén a közép-kelet európai régióban kiugróan magas aktivitást regisztráltak Szlovéniában és Horvátországban. Szomszédaink egy kártyát átlagosan tíz alkalomnál is többször használtak.

Világszerte a MasterCard International kártyatársaság tagbankjai több mint 716,28 millió MasterCard márkájú kártyát bocsátottak ki, ami 12,1%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A kártyabirtokosoknak 23,3 millió kereskedelmi elfogadóhely áll rendelkezésére világszerte.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd