Connect with us

technokrata

Legalább egy kritikus Windows patch – a jövő héten

Dotkom

Legalább egy kritikus Windows patch – a jövő héten

A havi rendszerességgel kiadott Windows-os javítások között ebben a hónapban legalább egy kritikus fontosságú lesz.

A Microsoft arról számolt be, hogy a jövő hét keddjén kibocsátani tervezett patch-csomag hat frissítésből fog állni, arról azonban nem tájékoztatott a szoftverfejlesztő, hogy mely Windows komponensek lesznek érintettek. Az biztos csupán, hogy a hat biztonsági frissítés közül legalább egy kritikus fontosságú besorolást kap; illetve a Windows-os hibajavítások használatba vétele a számítógép újraindítását fogja igényelni.

Szintén kedden frissül a vállalat Windows Malicious Software Removal Tool névre keresztelt, ingyenesen használható eszköze, amely a számítógépre települt ártalmas kódok észlelésére és eltávolítására szakosodott. Emellett egy magas prioritású frissítés is napvilágot lát majd a jövő hét elején, amely nem az operációs rendszer biztonságosságával áll kapcsolatban, tájékoztatta szűkszavúan a nyilvánosságot a redmondi gigász.

Természetesen részletesen be fogunk számolni a patch-ekről a jövő héten.

Microsoft veszélyesség-besorolási lista

Kritikus (critical) – Ezt a minősítést akkor kapja egy sebezhetőség, ha anélkül válik kihasználhatóvá (például egy internetes féreg által), hogy ahhoz szükség lenne felhasználói beavatkozásra. Azaz a monitor előtt ülő bárminemű tevékenysége nélkül is kiszolgáltatottá válhat a számítógép.
Fontos (important) – Hasonló körülmények esetén kapja ezt a besorolást egy szoftverben felfedezett hiba, ami annyival „tud” kevesebbet, hogy nem használható ki automatikusan. Egy ilyen sérülékenység kiaknázásához a támadónak rá kell vennie a felhasználót, hogy kattintson egy linkre, megnyisson egy weboldalat, futtasson egy csatolmányt vagy állományt.
Mérsékelten fontos (moderate) – A fentiekbe nem beletartozó hiba.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd