Connect with us

technokrata

EU: „e-maillehallgatási” tervek

Dotkom

EU: „e-maillehallgatási” tervek

Kiszivárgott információk szerint Brüsszel hamarosan elfogadhatja a telefonálások és az e-mailforgalom rögzítésének szigorítására irányuló törvénytervezetet.

A direktíva legutolsó formáját az Európai Digitális Jogok nevű szervezet tette nyilvánossá. A rendelkezés szerint az elektronikus kommunikációs adatok, például a telefonhívásokhoz, e-mailekhez, faxokhoz, SMS-ekhez, azonnali üzenetekhez kapcsolódó adatok (a kommunikáló tagok neve, a kommunikáció időtartama stb.) a jövőben 6 hónapig tárolásra kell, hogy kerüljenek. Ezzel egységessé válna az Európai Unión belül ez a folyamat.

Ha úgy döntenek a törvényhozó testületben ülő euroatyák, hogy elfogadják a tervezetet, és törvényerőre emelkedik a szabályozás, akkor a távközlési szolgáltatást nyújtó cégeknek nagyszabású infrastrukturális beruházásokat kell véghez vinniük. A hagyományos telefonos (vezetékes és mobil) kommunikáció egy évre visszamenőleges, míg az IP-alapú hat hónapra visszanyúló adatainak tárolása ugyanis komoly igényeket támaszt az adattárolás tekintetében. Igaz, az EU azon az állásponton van, hogy a szolgáltatókat emiatt érő költségeket kompenzálni kell.

A fentiekből adódik egy érdekes kitétel is. Ha VoIP révén beszélt két ember, annak adatait 6 hónapig kell tárolni, ha azonban az IP-alapú hívás kijutott a hagyományos telefonhálózatba, akkor ez az időszak máris egy évre emelkedik. Persze az kérdéses – különösen az elmúlt héten tett bejelentéseket követően -, hogy mi történik abban az esetben, ha a kommunikáló felek titkosított csatornát vesznek igénybe. Amint arról már mi is írtunk, a PGP létrehozója, Phil Zimmermann nemrég bejelentette, hogy olyan, kereskedelmi forgalomban, hétköznapi felhasználók számára is igénybevehető megoldáson dolgozik, amely révén kiküszöbölhető a lehallgatás. Ez fejtörést okozhat a bűnüldöző szerveknek, annak ellenére is, hogy a direktíva a tartalom tárolásáról nem rendelkezik.

Minden valószínűség szerint Brüsszelben még ebben a hónapban megtárgyalják a tervezetet, amit, ha elfogadnak, három év múlva felül kell vizsgálni, mekkora mértékben volt használható az általa biztosított információ a rendőrségek és a hírszerzések számára.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek