Connect with us

Hirdetés

technokrata

A „megtért” adware-fejlesztő

Dotkom

A „megtért” adware-fejlesztő

Egy reklámokat megjelenítő szoftver fejlesztője nemrég globális akcióba kezdett, hogy tisztárra mossa a nevét. Több mint 20 millió PC-n találhatók meg szoftverei, így nagy a feladat.

Tisztázzuk mindjárt az elején: az adware egy olyan alkalmazást jelöl, amely reklámokat jelenít meg a felhasználó előtt – többnyire felpattanó ablak formájában (de történhet ez reklámcsík, vagy bármilyen egyéb formában is). Az internetezők többnyire úgy szerzik be az ilyen alkalmazásokat, hogy azok valamilyen más, többé-kevésbé hasznos szolgáltatást is nyújtanak. Például videotömörítést – cserébe azonban el kell viselni a néha fel-feltűnő hirdetéseket.

Több mint 20 millió PC-n található meg annak a cégnek (180solutions) az adware alkalmazása, mely nemrég komoly akcióba kezdett saját nevének tisztára mosása végett. Az amerikai, Washington állambeli vállalat a tegnapi napon ugyanis megkezdte programját, melynek során a felhasználókat egyértelműen és világosan tájékoztatja arról, hogy mit is teszt a számítógépekre feltelepült szoftver (reklámozás), illetve annak eltávolítását is megkönnyíti.

Az olyan alkalmazásokat, mint amilyeneket például a 180solutions fejleszt, sok internetező akarata ellenére szerzi be – ennek legtöbbször a figyelmetlenség az oka. Persze vannak olyan adware-ek (és főként spyware-ek), amelyek a rendszer különböző sebezhetőségeit, például ki nem javított böngészőhibákat használnak ki az operációs rendszerbe való beágyazódás végett. Ez meglehetősen negatív véleményt alakít ki az adott termékről, annak fejlesztőjéről; a 180solutions ezen kíván „újraértesítési kampányával” változtatni.

Mindezt persze nem teljesen önszántából teszi a vállalat, az USA-ban egyre erősebbek az ilyen alkalmazásokkal szembeni ellenérzések, melyeket néha jogi útra is terelnek a megkeseredett felhasználók. Gondoljunk csak a Gator esetére, amely például át is nevezte magát annak érdekében, hogy javítson valamit saját image-én (kevés sikerrel). Ezek ismeretében nem meglepő, hogy egyre erősebb volt a jogi nyomás a 180solutions-szel szemben, hogy tegyen valamit – ráadásul a legtöbb antispyware szoftver eltávolítandónak ismerte fel a cég szoftvereit.

Kíváncsian várjuk, hányan követik a 180solutions példáját.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés