Connect with us

technokrata

Macromedia disztribútorok konferenciája Barcelonában

Dotkom

Macromedia disztribútorok konferenciája Barcelonában

A 2005. június 16-17-én megrendezett találkozón számos új információ hangzott el az előadásokon, de természetesen a legfőbb téma, amire minden résztvevő kíváncsi volt, az az Adobe-Macromedia fúzió várható hatása, illetve, hogy milyen irányba halad tovább a két – rövidesen egy – nagy múltú szoftverház.

A spanyol városban tartották meg a Macromedia disztribútorok éves összejövetelüket, amely létszámát tekintve minden idők legnagyobb konferenciája volt. (Ilyen nagyszabású rendezvényre utoljára a 2003-as évben, éppen Budapesten került sor.) Megerősítésre került, hogy várhatóan az év végére lezárul az Adobe és a Macromedia egyesülési folyamata, addig azonban a két cég továbbra is külön-külön működik, a felhasználók pedig változatlan formában léphetnek kapcsolatba a Macromedia-val, vagy rendelhetnek a kiválasztott termékekből.

Az előadásokon a fúzió jelenlegi állásán túl szó esett a készülő új Macromedia termékekről és a jövő fejlesztési irányairól is. A cégegyesülés részleteiről elmondhatjuk, hogy a tervek szerint halad, ugyanakkor még nem látni tisztán, hogy annak befejeződése után milyen formában élnek tovább a Macromedia termékek az Adobe keretein belül. Erről hamarosan a újabb bejelentések várhatóak, amelyekről természetesen mi is beszámolunk majd a szoftver.hu weboldalon.

Arra a kérdésre, hogy mi volt a két piacvezető szoftverház egyesülésének az oka, Steve Miller, a Macromedia EMEA (európai-közel-keleti-ázsiai régió) alelnöke válaszolt: „A cél nem financiális, vagyis elsősorban nem költségmegtakarítás volt, hanem sokkal inkább egy olyan nagy és komoly szoftverfejlesztő cégcsoport létrehozása, amely bármilyen kihívással megbirkózik és elég ereje van ahhoz, hogy a már bevált és sikeres technológiákat megőrizve, továbbfejlesztve, fenntartsa az informatika világának sokszínűségét.”

Ami biztos, hogy a cég termékeiben egyelőre nincs változás, a fejlesztések folyamatosak. A cél továbbra is olyan szoftverek létrehozása, amellyel a weboldal – fejlesztők olyan eszközhöz juthatnak, amellyel igényes, gazdag multimédia tartalommal bíró oldalak, úgynevezett Rich Internet Applications technológia valósítható meg. Ezen eszközök megbízható segítséget nyújtanak a fejlesztések kapcsán, egyben emlékezetes élményekhez juttatják az internetes tartalom iránt érdeklődő felhasználókat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek