Connect with us

Hirdetés

technokrata

E-ügyintézés a Veszprémi Önkormányzatnál

Dotkom

E-ügyintézés a Veszprémi Önkormányzatnál

Informatikai fejlesztések a Minortól.

Lezárult az első fázisa annak az átfogó, majd másfél éves projektnek, amelyet a “Nyitott önkormányzat az állampolgárokért” című pályázat keretében a Minor Holding Rt. és a HP Magyarország Kft. közösen végez a Veszprémi Önkormányzat számára. Az informatikai rendszer kialakításának fő célja a törvényes működés biztosítása és erősítése, valamint az ügyintézési idők lerövidítése. A Minor a projektben egy központi elemet, a belső ügyintézői alrendszert építi ki GVOP pályázati finanszírozásban; a teljes projekt értéke 495 millió forint.

A Minor az első öt GVOP nyertes közül kettőnél, a veszprémi és az egri önkormányzatoknál végez bevezetéseket. A cég a piacon jelentős előnyre tett szert, mivel az ügykezelő rendszer már augusztusban mindkét helyen tesztkörnyezetben fog üzemelni, a Főpolgármesteri Hivatalnál pedig már élesben használják.

A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) 2004. évi 4.3.1., Az önkormányzatok információszolgáltató tevékenységének fejlesztése című felhívására, amely során a benyújtott “Nyitott önkormányzat az állampolgárokért” című pályázat nyerte el a támogatást. Ezen GVOP pályázat alapján a hivatal közbeszerzési tendert írt ki, amelyen a Minor Holding Rt., mint a HP Magyarország Kft. alvállalkozója vesz részt.

A projekt 2004. november végétől 2006. március végéig tart, és összköltsége bruttó 495 millió forint. Mivel egy önkormányzat a kormány után talán a legszerteágazóbb tevékenységet ellátó egysége a hazai közigazgatásnak, a projekt megvalósítása során nagy segítséget jelent, hogy a veszprémi önkormányzat is komoly szakértői gárdával – majd 50 fővel -, a Minor Holding Rt. pedig 20 fővel van jelen.

A Minor Holding Rt. a projektben szállítandó megoldások közül egy központi elemet, a belső ügyintézői alrendszert építi ki, és bevezetésre kerül a Minor saját fejlesztésű, MultiWorX eFOUR keretrendszere (Elektronikus Folyamatirányító és Ügyviteli Rendszer, a továbbiakban: e4).

A Minor Holding e4 keretrendszeréből testreszabással bevezetésre kerülő közigazgatási Belső Ügyintézői Alrendszer kialakításának fő célja a törvényes működés biztosítása, erősítése, valamint az ügyintézési idők lerövidítése – egyrészt az adminisztratív feladatok felgyorsulása, másrészt az érdemi ügyintézés elektronikus támogatása miatt. A rendszer túlmutat az egyszerű iktatás, szignálás, nyomkövetés feladatsoron, amit a jelenlegi iktatási rendszerek produkálnak, mert valódi, a teljes ügyanyagra kiterjedő munkafolyamatok végrehajtását támogatja. Az egyes feladatok során az ügyintézők láthatják az elvégzendő tevékenységek listáját, döntési pontokat, rögzítendő adatokat. A rendszer sablonok által nyújt segítséget a határozatkészítésben.

Az e4 keretrendszer közigazgatási Belső Ügyintézői Alrendszer egyik központi eleme a hivatali iratkezelésnek, lévén minden hatósági eljárásban keletkezett ügy – függetlenül attól, hogy hagyományos (papír) vagy elektronikus módon indul -, ezen a rendszeren fut keresztül. Ez a rendszer alkotja meg a lehetőségét az elektronikusan indított ügyek elektronikus kezelésére is. Az ügyviteli rendszer megteremti az egységes irat- és ügykezelést, mivel több csatornából képes ügyiratokat fogadni, és azokat egységes módon kezelni. Az e-ügyintézés szempontjából is kiemelten fontos az e4 keretrendszer megoldása, mint hatósági információs rendszer, mivel ez az ügycsoport a hivatal tevékenységében az, amely leginkább élőmunka igényes és az állampolgárok legtöbbször ebben a feladatkörében érintkeznek az önkormányzattal.

„Nagyon elégedettek vagyunk a projekttel, ami jelenleg a tervezési fázis végén tart. A delegált csapatok elvégezték a felmérést, amely alapján elkészült az alrendszerekre vonatkozó követelmény-specifikáció, amely alapvető célja volt meghatározni a felhasználói elvárásokat. Ezek alapján már elkészült a komplett rendszerterv is, jelenleg az ebben foglaltak megvalósítását végzik a projektben dolgozó munkatársaim. A munka keretében a Minor leszállított egy korszerű informatikai infrastruktúra rendszert, mely képes hatékonyan kiszolgálni a hivatal igényeit. A kiválasztott rendszer összetevői illeszkednek a hivatal Informatikai Irodája által kidolgozott és a közgyűlés által elfogadott hosszú távú informatikai stratégiához.” – mondta Dióssy László, Veszprém polgármestere.

„A Minor komoly sikereket tudhat magáénak az elmúlt 1 év során saját fejlesztésű megoldásaival az önkormányzati megbízások terén, hiszen a Főpolgármesteri Hivatalnál az ügykezelő rendszer zökkenőmentesen működik, a GVOP pályázat keretében pedig az egri hivatalban is megbízást kaptunk a MultiWorX e4 rendszer bevezetésére.” – mondta Molnár András, a Minor Holding Rt. konzultációs és projekt igazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés