Connect with us

Hirdetés

technokrata

Emelkedőben a böngészőalapú támadások mennyisége, mértéke

Dotkom

Emelkedőben a böngészőalapú támadások mennyisége, mértéke

Azzal párhuzamosan, ahogy csökken a vírusok és a férgek jelentette fenyegetés, a böngészőalapú támadások száma gyors növekedésnek indult.

A Computing Technology Industry Association, röviden CompTIA immár harmadik éves jelentését adta ki az IT-biztonság témakörében. A közel 500 amerikai vállalat megkérdezésével végzett felmérés úgy találta, hogy a részt vevők 56,6 százaléka a vizsgált időszak alatt legalább egyszer böngészőalapú támadás áldozatává vált – ez komoly növekedés az egy évvel korábbi 36,8 százalékos, és még nagyobb ugrás a két évvel ezelőtti 25 százalékos értékhez képest.

Maguk a böngészőalapú támadások gyakran a webbrowserekben rejlő hibákat használják ki, de a számítógép más szoftveres elemeinek, például az operációs rendszernek a gyengeségeit is ki tudják aknázni. A támadó célja kétféle lehet: vagy a PC-vel való munka ellehetetlenítése, vagy pedig személyes adatok, mint például hitelkártyaszámok, PIN-kódok, jelszavak megszerzése. A támadás nem annyira automatizált, mint egy féreg esetén, akkor indul ugyanis be, ha az internetező egy nem biztonságos (ártalmas kódot tartalmazó) oldalt keres fel böngészőjével. Persze hasonló eset áll fent abban az esetben is, ha a számítógép előtt ülő egy spamben érkező, veszélyes linkre kattint rá.

Habár továbbra is a vírusok és férgek vezetik az IT-biztonsági problémák listáját, az adatok vizsgálatakor lassú hanyatlás figyelhető meg. Míg ugyanis egy évvel korábban a felmérésben részt vevő vállalatok 68,6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy átesett legalább egy ilyen jellegű támadáson, addig a mostani adatok szerint már „csupán” a megkérdezettek kétharmada számolt be erről. Feljövőben vannak viszont a pharming, a phishing támadások és a mobiltelefonokat fenyegető veszélyek, így az idei év az online védelmek átalakulásának időszaka is lesz egyben.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés