Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Telenor központjában folytatja pályafutását a Pannon GSM HR-igazgatója

Dotkom

A Telenor központjában folytatja pályafutását a Pannon GSM HR-igazgatója

A Norvégiába költöző hr-igazgató helyére házon belülről érkezik az új vezető: Kőnig Róbert.

Végh József, a mobiltársaság emberierőforrás-igazgatója, a norvég Telenor, a Pannon GSM tulajdonosa, Oslo melletti központjában dolgozik tovább 2005. július 1-jétől. A szakember nevéhez olyan sikerek fűződnek, mint az Investors in People díj elnyerése (a nagy presztízsű hr-szakmai elismerést a kelet- és közép-európai régióban elsőként a Pannon GSM érdemelte ki), illetve a Telenor-csoport egészében bevezetni tervezett Global HR System bevezető projekt Magyarországra hozatala. Végh József új munkakörében nemzetközi humánerőforrás menedzsmenttel és szervezetfejlesztéssel foglalkozik majd.

A Norvégiába költöző hr-igazgató helyére házon belülről érkezik az új vezető: Kőnig Róbert a Pannon GSM üzleti divíziójának első embereként a társaság Mobil Iroda termékkörének kialakításában, folyamatos fejlesztésében és piaci sikereiben játszott kiemelkedően fontos szerepet. Kőnig irányításával a Pannon GSM folyamatosan növelni tudta részesedését az üzleti előfizetők piacán, s meghatározója lett a vezetékes megoldásokat teljes egészében mobil rendszerekkel kiváltó távközlési forradalomnak.

„Hr-vezetőként ugyanazt a célt tűztem ki magam elé, amit korábbi posztomon, remélem, sikerült megvalósítanom: hogy az ügyfelek – ezúttal a belső ügyfelek – elégedettel legyenek az általam irányított szervezet munkájával.” – mondta Kőnig Róbert.

Ugyancsak házon belülről érkező szakember, Hajnal Géza vezeti július 1-jétől azt az újonnan létrehozott szervezeti egységet, amely a Pannon GSM mobil adatalapú szolgáltatásaiért, ezek fejlesztéséért, illetve az új üzleti lehetőségek felkutatásáért, kihasználásáért felel. Az igazgatóság – amely a marketing- és értékesítési területeket irányító vezérigazgató-helyettes, Steen Hogh alá rendelve működik – létrehozása a Pannon GSM stratégiájába illeszkedve a „nem-hang” alapú szolgáltatások egyre növekvő jelentőségéről árulkodik.

„A különböző adat- és tartalomszolgáltatások a mobil távközlés legdinamikusabban fejlődő területét jelentik, a verseny egyre kiélezettebb ezen a területen is. A Pannon GSM ezután is vezető szerepet kíván játszani ebben a versenyben: az önálló igazgatóság kialakítása erre irányuló erőfeszítéseink egyik eleme.” – jelentette ki Ove Fredheim, a Pannon GSM vezérigazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés