Connect with us

technokrata

Vaspál Vilmos az év informatikai menedzsere

Dotkom

Vaspál Vilmos az év informatikai menedzsere

Az IVSZ a FreeSoft Rt. elnökének ítélte oda az idei Gyurós Tibor Díjat.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének független tagokból álló Bíráló Bizottsága titkos szavazás keretében Vaspál Vilmost, a FreeSoft Rt. elnökét választotta az év informatikai cégvezetőjévé.

Az IVSZ 1997 óta díjazza a legkiemelkedőbb hazai informatikai menedzsereket. Gyurós Tibor emlékének adózva a díj a szövetség néhai elnökének életművét meghatározó értékek mentén elsősorban a gazdasági sikerességet és azt a munkát ismeri el, amellyel a díjazott a magyar informatikai társadalom építéséhez személyesen is hozzájárult.

Vaspál Vilmos 2004 szeptembere óta a FreeSoft Rt. elnöki pozícióját tölti be. A közgazdász végzettségű szakember pályafutását a 80-as évek elején a Videotonban kezdte szoftverfejlesztőként, majd 1990-ben a FreeSoft Kft. egyik alapító tagja lett. Ettől kezdve meghatározó szerepet tölt be a vállalat felépítésében, üzleti és szakmai sikereinek megalapozásában, a cég tőzsdére vitelében és külföldön is terjeszkedő részvénytársasággá alakításában.

Az egyedi alkalmazások és migrációs eszközök fejlesztésével foglalkozó FreeSoft Kft. Vaspál Vilmos vezetésével a technológiai ágazat páratlanul dinamikus fejlődésének szakaszában fogalmazta meg ma is érvényes stratégiáját, melynek értelmében élenjáró technológiákon alapuló, komplex, az egyedi igényeket lefedő és a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelő informatikai szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek, támogatva őket üzleti sikereik elérésében.

A FreeSoft Kft. tevékenységének első évtizedében alakította ki ügyfélkörét az államigazgatás, a közigazgatás és a pénzügyi szféra szereplői, valamint a nagy- és középvállalatok körében, az ország határain innen és túl. A dinamikus fejlődés az ezredfordulót követően is folytatódott, és a cég 2003-ban FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Rt. néven részvénytársasággá alakult. Vaspál Vilmost ugyanebben az évben az IVSZ elnökségének tagjai közé választotta. A FreeSoft 2004-ben középméretű magyar vállalatként – ebben az évben egyedülálló módon – tőzsdére lépett, és a nagy érdeklődéssel kísért, sikeres részvénykibocsátásnak köszönhetően jegyzett tőkéje 1,435 milliárd forintra emelkedett.

A FreeSoft még ugyanebben az évben megalapította német leányvállalatát, a düsseldorfi székhelyű FreeSoft Deutschland GmbH-t, idén pedig több akvizíciót hajtott végre. Januárban megszerezte a webfejlesztéssel foglalkozó Big Fish Internet-technológiai Kft. 100 százalékos tulajdonrészét, majd a mobil technológiákra épülő üzleti alkalmazásokat fejlesztő Mooltech Informatikai Szolgáltató Kft. üzletrészeit is felvásárolta, majd márciusban az üzletiintelligencia-megoldásokat szállító Axis Kft.-vel gyarapította portfolióját. A Virginia állambeli Viennában pedig májusban kezdte meg működését az amerikai leányvállalat, a FreeSoft International Inc.

A megvalósult akvizíciókkal a FreeSoft jelentős mértékben szélesítette tevékenységi körét és termékportfólióját, így minden eddiginél sokrétűbb és átfogóbb, csúcstechnológiás megoldásokat szállíthat hazai és külföldi ügyfeleinek. A másfél évtizede alapított cég ma már több mint száz szakembert foglalkoztat, és a legjobb úton halad afelé, hogy a magyar középvállalatok körén túl, a magyarországi multinacionális cégek piacán és nemzetközi szinten is meghatározó szereplővé, budapesti székhelyű multinacionális szoftverházzá váljon.

A FreeSoft Rt. 2003 elején az informatikai és a munkaügyi minisztérium támogatásával, valamint a helyi családsegítő szolgálat közreműködésével adatrögzítő központot alakított ki Bátonyterenyén, amelyet immár önerőből működtet. A Bátonyterenyei Adatrögzítő Központ 15 roma származású alkalmazottnak jelent megélhetést, akik biztosítók és közigazgatási szervek számára végeznek professzionális színvonalú munkát. Az országos átlagot többszörösen meghaladó munkanélküliségi rátával küszködő, Nógrád megyei városban immár két éve működő BAK így amellett, hogy hozzájárul a térség problémáinak enyhítéséhez, olyan modellt valósít meg, amely országszerte segíthet a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásában, a digitális szakadék szűkítésében és a távmunkában rejlő lehetőségek kiaknázásában.

A vezetői kvalitásokat szimbolizáló karmesterpálcát, valamint a Gyurós Tibor Díj – Az Év Informatikai Menedzsere díjjal együtt járó, fémbe vésett oklevelet Vaspál Vilmos, a FreeSoft Rt. elnöke a Buda vári Hilton Hotelben megrendezett díszvacsorán vette át.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek