Connect with us

technokrata

Új Sony másolásvédelem – másolhatunk is, meg nem is

Dotkom

Új Sony másolásvédelem – másolhatunk is, meg nem is

Az Egyesült Államokban teszteli a legnagyobb hanglemezkiadó vállalatok egyike új tartalomvédelmi technikáját.

A Sony BMG egy új technológiájú másolásvédelmi eljárást tesztel az USA-ban. Ez a módszer tulajdonképpen lehetővé teszi, hogy másolatokat készítsünk az eredeti lemezről – természetesen limitált példányszámban. Azt viszont már megakadályozza (vagy legalábbis megpróbálja megakadályozni), hogy a kópiákról újabb példányokat készíthessen a felhasználó.

Először márciusban debütált a technológia, melynek szellemi atyja az egyesült királyságbeli First4Internet nevű cég. Azóta a Sony a nemzetközi piacon már legalább tíz olyan albumot dobott a piacra, ami alkalmazza ezt a – becenevén steril égetésként emlegetett – védelmet, s az ezen korongokból értékesített példányok száma mára már meghaladja az egymilliót.

Thomas Hesse, a vállalat nemzetközi digitális üzletágának elnöke a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a zenei kiadványokkal való kalózkodás nagyobb mértékben az engedély nélküli CD-másolásból származik. A Sony vezető beosztású alkalmazottja szerint a jogvédett tartalmakkal való visszaélés kétharmadáért felel ez a szegmens, ezért tartja nagyon fontosnak a technológia terjedését.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek