Connect with us

technokrata

Rekordösszegű árbevétel a BEA Systems-nél

Dotkom

Rekordösszegű árbevétel a BEA Systems-nél

A cég nettó bevétele 34,1 millió dollár.

A BEA Systems közzétette 2005. április 30-án lezárult első pénzügyi negyedévének eredményeit. A cég összesen 281,7 millió dollár bevételt könyvelhet el, ami 7%-os növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakában elért 262,6 millió dollárhoz képest, és egyben a BEA eddigi legnagyobb első negyedéves bevétele – adta hírül az Alerant Rt., a BEA-termékek magyarországi disztribútora.

A jelentés szerint a BEA az első negyedévben a GAAP (az Egyesült Államok Általánosan Elfogadott Számviteli Irányelvei) alapján 48,5 millió dollár működési nyereségre tett szert, ami 24%-kal magasabb, mint a tavalyi év első negyedévében elért 39,1 millió dollár. A cég nettó bevétele 34,1 millió dollár, a GAAP alapján számolva ez 35%-kal több mint a tavalyi érték. Jelentős bevétel származott a szolgáltatásokból, 165,7 millió dollár, mely jócskán meghaladja az egy évvel ezelőtti 142,5 millió dollárt.

A BEA Systems az elmúlt időszakban tovább bővítette és fejlesztette termékeinek körét, hogy kellőképpen támogathassa a szolgáltatás-orientált architektúrákat és a következő generációs technológiákat. Az úgynevezett szolgáltatás-infrastruktúrák számára – melyek lehetővé teszik a folyamatok, információk és szolgáltatások szabad áramlását az egymástól eltérő üzleti informatikai környezetek között – a BEA független szolgáltatás-orientált architektúra platformot biztosít. Az informatika és a távközlés közötti konvergenciát segíti elő a BEA WebLogic Communications Platform, amely a digitális tartalom- és videó szolgáltatásokat támogatja a vezeték nélküli és vezetékes hálózatokon egyaránt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek