Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az LG a FÁK piacaira készül

Dotkom

Az LG a FÁK piacaira készül

Az LG Electronics a múlt év végén alapította meg oroszországi K+F központját a szentpétervári egyetemen.

Az LG Electronics agresszíven tör előre az oroszországi és a FÁK tagállamainak mobiltelefon piacán. Az LG nagy erőbedobással vett részt a legnagyobb FÁK-beli informatikai és telekommunikációs kiállításon, a SVIAZ EXPOCOMM Moszkva 2005-ön, amely május 10-14-e között került megrendezésre. Az LG az eseményen való részvétellel, valamint az ehhez kapcsolódó marketing rendezvényekkel kívánja hangsúlyozni felsőkategóriás pozícióját.

A május 12-én Moszkvában megtartott sajtótájékoztatóján a cég bejelentette, hogy ebben az évben 42 millió eladott készülékkel, 10%-ra szeretné növelni piaci részesedését a FÁK tagállamainak felső kategóriás mobilpiacán és ezáltal 2006-ban egyike szeretne lenni az első három mobilmárkának a FÁK-országokban, ahol 2007-re a cég a legnépszerűbb mobilmárka kíván lenni.

Az 1991 óta megrendezésre kerülő kiállításon, amely Oroszország legnagyobb ilyen jellegű eseménye, körülbelül 36 ország 870 nemzetközi vezetékes- és mobilkommunikációs cége képviseltette magát.

„Az orosz mobilpiac gyorsan nő, a tavalyi 28 millióról várhatólag 33 millióra nő az eladott készülékek száma ebben az évben. A verseny idén sokkal kiélezettebb lesz, mint korábban volt. Az LG innovatív termékeivel és elsősorban a fiatalabb korosztályokat célzó márka építésével ebben a versenyben előnyös pozícióból kíván indulni.” – mondta Mr. Jae Bae az LG stratégiai üzletfejlesztéssel foglalkozó részlegének vezetője.

Az LG Electronics 2005 májusától 20 új terméket dob piacra, ami 100%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A cég slágertermékek tömeggyártására készül, vagyis a 250 dollár feletti felső kategóriás készülékekre és a zenetelefonokra fog koncentrálni.

Az LG Electronics a múlt év végén alapította meg oroszországi K+F központját a szentpétervári egyetemen. A FÁK országok számára készülő mobilszoftverek fejlesztését több mint 100 kutató végzi. Az LG mára a világ nyolc stratégiai fontosságú helyszínén rendelkezik globális K+F központokkal: Európában (Párizs), Kínában (Peking), az Egyesült Államokban (San Diego), Indiában (Bangalore), Brazíliában (Sao Paolo) és Oroszországban (Szentpétervár). Emellett cég tovább erősíti a mobil technológiák kutatásával foglakozó központját Szöulban.

Az LG 2007-ig a vezető mobilmárka szeretne lenni Oroszországban, ezért a cég által megrendezésre kerülő „LG Action Sports European Tour” első startjának helyszínéül is Oroszországot választotta. A fiatalos, felső kategóriás márkaimidzset támogató két napos „LG Action Sports Championship Russia Tournament” május 14-étől, az expo utolsó napjától indult a moszkvai Luzhniki Komplexumban. Mindkét napon nagyszabású rock-koncertek kerültek megrendezésre, népszerű helyi zenészek közreműködésével.

Az LG 2004 áprilisában ötéves szponzorációs szerződést írt alá az ASA-val (Aggressive Skaters Association). A szponzorációs szerződés értelmében az ASA „LG Action Sports Tour” rendezvényével a világ legnagyobb országaiban turnézik, így támogatva a cég top 3 mobilgyártó közé kerülését, amelyet 2006-ig szeretnének elérni.

Az első ilyen jellegű versenyét 2003 novemberében nagy sikerrel tartotta meg az LG a kaliforniai Los Angeles-ben. A kínai bemelegítőt követően további „2005 LG Action Sports European Tour” indul Oroszországban, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, és Olaszországban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés