Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft új biztonsági szolgáltatása

Dotkom

A Microsoft új biztonsági szolgáltatása

A redmondi szoftverfejlesztő gigász új szolgáltatást jelentett be, amely a PC-k védelmét hivatott fokozni, és amit elsősorban a kezdők vagy a hozzá nem értők számára fejleszt.

Még a múlt hét péntekén tették közzé annak a szolgáltatásnak a hírét, melynek tesztelését nemrég indította be a vállalat. Az előfizetői rendszeren alapuló lehetőség azon felhasználók számára jelenthet segítséget, akik nem igazán értenek a biztonsági rések befoltozásához, a vírusok és spyware-ek blokkolásához, eltávolításához, vagy egyszerűen csak nem akarnak foglalkozni a PC szoftveres karbantartásával. Számukra hozta létre a Windows Onecare-t a Microsoft.

Arról nincs szó, hogy ehhez Redmond új szoftverek garmadáját fejlesztette volna ki, voltaképp minden, ami ennek a szolgáltatásnak a keretei között zajlik, bárki számára ingyenesen is elérhető, ha birtokában van már a Windows XP operációs rendszernek (kivéve talán az antivírus megoldást). A Microsoft olyan, már létező eszközökre alapozza a Windows Onecare-t, mint például saját antispyware alkalmazása, az operációs rendszer alapvető PC menedzser funkciói stb. Mindezzel jár egy telefonos segélyszolgálat is, amiért már külön nem kell fizetnie az ügyfélnek, közölte a vállalat.

Hivatalosan nyár végén vagy ősszel indul

A szolgáltatás egyébként jelenleg még béta fázisban van, és így nem is elérhető az internetezők számára – erre majd csak az év későbbi szakaszában nyílik lehetőség. Addig is a Microsoft alkalmazottai tesztelik a Windows Onecare-t. Az viszont már most is egyértelműen látható, hogy Redmond igyekszik ellensúlyozni a bevételek időszakosságából adódó ingadozásokat: az új Windows-ok, Office-ok eladása a megjelenést követően mindig felfut ugyan, de utána visszaesik. Ezzel szemben egy előfizetős szolgáltatás stabil bevételt jelent(ene) a cégnek.

A Windows Onecare egyébként az első jele annak, hogy a Microsoft közvetlenül antivírus szolgáltatást kínál az internetezőknek. Annak idején, amikor megvásárolta a GeCAD nevű román, vírusirtó alkalmazások fejlesztésével foglalkozó céget, sokan várták, hogy Redmond betörjön az antivírus termékek piacára is – úgy látszik, ennek (burkoltan) most érkezett el az ideje. A szóvivők azonban leszögezték, hogy ezt csak a szolgáltatás keretei között kívánják fenntartani, különálló termékként nem fog megjelenni microsoftos vírusirtó szoftver. Közlésük szerint a Windows Onecare-nek nem célja a vírusirtással foglalkozó cégek ügyfeleit „elrabolni”, hanem inkább azon internetezőket szeretnék „megragadni”, akiknek eddig sem volt semmilyen védelem a PC-jükön.

Mit kaphat még a felhasználó a pénzéért? Az antispyware alkalmazást már említettük, ezenfelül egy be- és kimenő forgalmat is szűrni képes tűzfal megfelelő bekonfigurálása is hozzátartozik a szolgáltatáshoz. Az olyan automatikus PC-menedzsment eszközök futtatása is megtalálható a csomagban, mint a lemez töredezettség-mentesítés, az állományjavítás illetve a kritikus file-ok ütemezett adatmentése.

Azt, hogy mindez mennyibe fog kerülni, egyelőre nem közölte a vállalat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés