Connect with us

technokrata

IKO-Telekom Média Holdingra változik az IKO-Matáv Média Holding neve

Dotkom

IKO-Telekom Média Holdingra változik az IKO-Matáv Média Holding neve

A Matáv névváltásával a média és távközlés konvergenciájának vezető szakértője IKO-Telekom Média Holdingra változtatja nevét.

Ötven százalékos tulajdonosának, a Matáv nevének megváltozása miatt a közgyűlés döntése alapján IKO-Telekom Média Holdingra változtatja nevét a média és távközlés konvergenciájának vezető szakértője. A holdingban lévő cégek kiemelkedő eredménnyel zárták a 2004-es évet, a holding éves adózott eredményéből a holding tulajdonrészére jutó eredmény meghaladja 1 milliárd forintot. A 3,2 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság tulajdonosai 50-50%-os arányban az IKO Production Kft. és a Matáv Rt. (új nevén Magyar Telekom Rt.).

„A holding 2004-ben kitűnő évet zárt. A tulajdoni arányokkal számolt árbevétel meghaladta a 11 milliárd forintot, a hasonlóképpen számolt adózott eredmény pedig az 1 milliárd forintot. Ha a holding piaci részesedését az egyes tevékenységi területek szerint vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy mind a televíziózás, mind az interaktív tartalomszolgáltatás területén piacvezető. Szolgáltatásaink az elektronikus médiában a szórakoztatás legújabb elemeit ölelik fel, mivel nyerési lehetőséget is kínálnak és vélemény nyilvánításra is alkalmat adnak, növelik a nézők illetve a hallgatók lojalitását, így kiváló üzleti lehetőséget jelentenek partnereinknek. A tulajdonosok döntése alapján a holding 2004-es eredménye után nem fizet osztalékot, ami jól mutatja a tulajdonosok elkötelezettségét és hitét a további fejlődésben.” – mondta Makai Bence, az IKO-Telekom Média Holding igazgatóságának elnöke.

A holding 100%-os tulajdonosa az IKO New Media Kft., és az IKO Content and Rights Kft. cégeknek, illetve 31%-os tulajdonrésszel a Magyar RTL Televízió Rt. második legnagyobb részvényese is. A holding feladata a távközlés és a média között összekötő kapocsként a piac gyorsítása, egyfajta katalizátor szerep betöltése. A holding független szolgáltató – a média és a távközlés piacán bármely szereplő számára biztosít interaktív megoldásokat, így ügyfelei a mobil távközlés területén, az elektronikus, online és nyomtatott médiában egyaránt megtalálhatók. A holding jövőbeni üzleti lehetőségeit jól mutatja a holdinghoz tartozó IKO New Media fejlődési üteme: 2004-ben több mint háromszorosára növelte forgalmát és meghaladta a 2 milliárd forintot, így ma Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő vállalata.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek