Connect with us

Hirdetés

technokrata

Deloitte: egy éves EU-tagsággal a hátuk mögött is pozitív a cégek hozzáállása

Dotkom

Deloitte: egy éves EU-tagsággal a hátuk mögött is pozitív a cégek hozzáállása

Magyarországon a cégvezetők 85%-a gondolja úgy, hogy vállalata teljes mértékben fel volt készülve az EU-csatlakozás okozta változásokra, kihívásokra és problémákra.

Otto Jelinek, a Deloitte Central Europe elnöke tavaly Varsóban, az európai gazdasági csúcsértekezleten vázolta egy a Deloitte által végzett felmérés eredményeit, mely szerint a nyugat-európai cégek 81%-a úgy vélte, hogy az EU csatlakozás az új tagországokat vonzóbbá fogja tenni a külföldi befektetők szemében. A Deloitte nyomonkövető felmérése szerint, amelyet a csatlakozás után egy évvel készített, a fent említett pozitív hozzáállás tovább erősödött.

A Deloitte felmérés négy egyszerű kérdést tesz fel a legnagyobb nyugat-európai illetve cseh, magyar, lengyel és szlovák cégek döntéshozóinak. A kérdésekre mintegy 200 nyugat-európai és több mint 400, a fenti új tagállamokban működő cégtől érkezett válasz. Az idei válaszok majdnem minden kérdéscsoportban pozitív változásra utalnak.

Tavaly a megkérdezett nyugat-európai cégek 81%-a érezte úgy, hogy az EU-tagság vonzóbbá teszi majd a közép-európai országokat a külföldi befektetők szemében, míg 19%-uknak az volt a véleménye, hogy az EU-csatlakozás külföldi tőkebeáramlásra tett hatása negatív vagy semleges lesz. Ma azonban a fenti cégek 86%-a véli úgy, hogy a csatlakozás valóban pozitív hatással volt a befektetésekre. 2004-ben a csatlakozásra váró országokban működő társaságok 77%-a osztotta azt a véleményt, hogy az EU-csatlakozás által országuk vonzóbbá válik majd a külföldi befektetők szemében – ugyanerre a kérdésre ma a cégek 84%-a válaszolta azt, hogy az EU-tagság következtében nőtt a befektetések volumene.

A vizsgált nyugat-európai cégek 50%-a úgy nyilatkozott, hogy országuk vállalkozásai eddig még nem használták ki a kibővült Európa által kínált új piacokat és egyéb lehetőségeket, és mindössze 66% vélekedett úgy, hogy az EU bővítés kedvező volt országa egészére nézve. Tavaly a nyugat-európai cégek 81%-a ítélte az EU csatlakozás vállalkozásukra tett hatását pozitívnak – ma, az új tagországok egy éves EU-tagságára visszatekintve azonban csak 59%-uk gondolja, hogy a csatlakozás valóban előnyöket jelentett a számukra.

Érdekes módon az egy éve csatlakozott tagországokban működő társaságok többsége – visszatekintve – úgy véli, hogy teljes mértékben felkészülten várták a csatlakozást. A tavalyi felmérés szerint a csatlakozás előtt három nappal a három közép-európai országban működő cégek nagy többsége (73%-a) gondolta úgy, hogy teljes mértékben felkészültek az EU csatlakozással kapcsolatos változásokra, kihívásokra és problémákra. Ma a cégek 81%-a gondolja úgy, hogy valóban felkészülten várta a csatlakozást.

Simor András, a Deloitte magyarországi elnök-vezérigazgatója szerint: „A felmérés megerősíti, hogy a legnagyobb csatlakozó országok máris jelentős hasznot realizáltak az EU-tagságból. Hisszük, hogy ez a tendencia folytatódik, ahogy mind több és több cég szembesül azzal, hogy milyen előnyöket tartogat számára a világ ezen része.”

A magyarországi felmérés eredményei

Magyarországon a cégvezetők 85%-a – ez volt a legmagasabb arány a megkérdezett négy új tagország vonatkozásában – gondolja úgy, hogy vállalata teljes mértékben fel volt készülve az EU-csatlakozás okozta változásokra, kihívásokra és problémákra. Csak 7% válaszolt nemmel és 8% volt bizonytalan. A lengyelek voltak a legszeptikusabbak a kérdést illetően, 77% állította, hogy cége nem készült fel a változásokra. A vállalatvezetők 69%-a úgy gondolja, hogy Magyarország uniós csatlakozásának összességében pozitív hatásai voltak a vállalatára. Ez az arány csak 47%-ig emelkedett a Cseh Köztársaságban, míg Lengyelországban volt a legmagasabb a pozitív válaszok aránya; 70%. Mind a négy országban nagyszámú igen válasz érkezett arra a kérdésre, miszerint pozitív hatása volt-e az EU-csatlakozásnak az adott országra; Magyarország 71%, Lengyelország 86%, Cseh Köztársaság 77% és Szlovákia 79%.

76%-kal a magyar vállalatvezetők voltak a legpesszimistábbak a tekintetben, hogy az
EU-csatlakozás vonzóbbá tette-e Magyarországot a külföldi befektetők számára, míg ez az arány a legmagasabb – 92% – Szlovákiában volt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés