Connect with us

technokrata

KFKI ISYS: Navision a MAHART-nál

Dotkom

KFKI ISYS: Navision a MAHART-nál

Szerződést kötött a KFKI ISYS és a MAHART Duna-Cargo Kft. vállalatirányítási rendszer bevezetésére.

A KFKI ISYS Informatikai Kft. bejelentette, hogy 2005 áprilisában szerződést írt alá a MAHART Duna-Cargo Kft.-vel Microsoft Navision integrált vállalatirányítási rendszer bevezetésére. Tervek szerint a rendszer kialakítása rövid határidőn belül megvalósul a német tulajdonban lévő folyami szállítmányozással foglalkozó vállalatnál.

A munkafolyamat első szakaszában a cég működéséhez fontos pénzügyi, számviteli funkciókat vezetik be a teljes logisztikai területtel egyetemben, amely pedig a beszerzés és szolgáltatás értékesítés hatékony támogatását jelenti majd a jövőben. Második körben a szervezetnél eddig működött egyedi fejlesztéseket váltja fel a bevezető cég, a Microsoft Navision által nyújtott funkcionális megoldásokkal. A tervezett rendszerkonfiguráció várhatóan 2005 júniusában indul éles üzemben.

A KFKI ISYS 2004 elején bővítette termékportfolióját a kifejezetten kis és középvállalatok számára kifejlesztett Microsoft Navision integrált vállalatirányítási rendszerrel. Eddigi referenciái között szerepel többek között a Bar Code Systems Hungary Kft., az EURO–Top-Hits Magyarország Kft., a FER-VILL Gépjárműjavító Kft., a Fővárosi Csarnok és Piac Igazgatóság, az Ignus Kft. és a SOLVO Biotechnológiai Rt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek