Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az EDS támogatásával megvalósult emlékmű Miskolcon

Dotkom

Az EDS támogatásával megvalósult emlékmű Miskolcon

Ünnepélyes keretek között felavatták az EDS támogatással megvalósult Kunt Ernő emlékművet Miskolcon.

Besenyei Lajos, a Miskolci Egyetem rektora 2005. április 14-én ünnepélyes keretek között avatta fel Kunt Ernő, a Miskolci Egyetem BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék alapító tanszékvezetőjének emlékművét.

Az emlékszobrot a neves miskolci szobrász, Jószay Zsolt készítette. Az emberléptékű textilapplikációs fa torzó nem portré, hanem a teljességet reménytelenül kereső ember sorsának keserű, de méltóságteli megfogalmazása.

Dr. Kunt Ernő (1948-1994) a kultúra élő egészét vizsgáló modern antropológia egyik első, meghatározó hazai mestere volt. 1993-ban a Miskolci Egyetemen megalapította a Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszéket, melyet haláláig irányított. Az általa alapított miskolci kulturális antropológia szak Magyarországon az egyetlen, amely most már több mint egy évtizede folyamatosan főszakos egyetemi képzést nyújt.

A Miskolci Egyetemen nagy hagyománya van a szoborállításnak: az intézmény aulájában bronzbüsztök sorozata emlékezik meg a műszaki karok neves professzorairól. Kunt Ernő halálát követően már felállításra került egy kopjafa a campus területén a Bölcsészettudományi Kar előkertjében, mely körül azóta e fiatal egyetemi kar már elhunyt jeles oktatóinak emlékhelye kezdett kialakulni. A Kunt Ernő alapította tanszéken a szóbeli emlékezet mellett eddig csupán egy fakuló fotográfia emlékeztette a tanszékalapítóra az oktatókat és hallgatókat.

„Őszintém hiszem, hogy az emlékmű felavatása méltó tisztelet korunk kiemelkedő alakja, Kunt Ernő előtt, aki nem csak a kulturális antropológia oktatás egyik kezdeményező személyisége volt, de kreatív alkotómunkáiban, rajzaiban és fényképeiben még ma is gyönyörködhetünk. Örömünkre szolgál, hogy támogatásunkkal ilyen ügyet szolgálhatunk.” – tette hozzá Szakál László, az EDS ügyvezető igazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés