Connect with us

technokrata

Így készül a Jelentés

Dotkom

Így készül a Jelentés

A Magyar Infokommunikációs Jelentés 2004-es kiadásának eredményeiből összeállított piacelemző sorozat ismertetése végén a BellResearch segítségével megtudható, hogyan készül a terület legátfogóbb hazai kutatása.

A BellResearch idén ötödik alkalommal készíti el a hazai távközlési, internetes és IT-piacok tényadatokon alapuló, integrált elemzését. A Magyar Infokommunikációs Jelentés komplexitását és terjedelmét tekintve a hazai piac legnagyobb ilyen jellegű felmérése, amely egyedülálló megalapozottságá­ból és megbízhatóságából adódóan a szakma elismert információbázisává, egyfajta sztenderdjévé vált, 2002-ben elnyerte “Az Év Infokommunikációs Üzleti Alkotása” pályázat különdíját is.

A Jelentés úgynevezett dobozos, polcról levehető kutatás: nem egy megrendelő számára és igényei szerint készül, hanem egy olyan átfogó piacelemzés, amely – egészben vagy modulonként – bárki által megvásárolható és használható, az egyedi kutatásoknál kedvezőbb érték/ár aránnyal teszi azonnal elérhetővé a fontos piaci adatokat.

Indulástól mostanáig
A Jelentés 2001-ben a 10 fő feletti vállalati piac mutatószámaival indult, alig több mint 400 oldallal. Az elemzés a következő évfolyamtól terjed ki a teljes, legalább 1 főt foglalkoztató üzleti szegmensre, valamint az intézményi és a lakossági körre is, lefedve ezzel gyakorlatilag a komplett hazai piacot. Az elmúlt években a felmérés tematikáját és az elemzések mélységét, részletességét tekintve jelentősen bővült, a 2004-es kiadás már közel 4.000 oldal.

A kutatók a sztenderd módon, évente felmért leíró adatok mellett új, innovatív megoldások, az aktuális “forró témák” iránti attitűdöket és keresletet is vizsgálják. Minden terület természetesen így sem fér bele a felmérésbe, a tartalmi prioritásokat az adatok használói, az ügyfelek igényei határozzák meg, velük a BellResearch rendszeresen egyezteti az aktuális tematikát.

Kutatás egész évben
A Jelentés keresleti oldali megközelítéssel, a felhasználók, a távközlési és informatikai döntéshozók megkérdezésével készül. A BellResearch a nagy mintás, kérdőíves adatfelvételek során pontosan tervezett, rétegzett mintavételi eljárást alkalmaz az alapsokaságok több szempontú reprezentálására, az esetleges eltéréseket az adatfeldolgozó osztály a sokasági alapstatisztikák alapján bonyolult, többdimenziós súlyozási eljárással állítja helyre; később itt zajlik az adatok logikai ellenőrzése és tisztítása is.
Az 1.600 cégből álló üzleti és az 1.000-es intézményi mintát a BellResearch saját vállalati és költségvetési adatbázisából állítja össze, amely magában foglalja a hazai cégeket és a közszféra szervezeteit, illetve ezek kompetens infokommunikációs döntéshozóit, akikkel a kérdőíves interjúk készülnek. A lakossági felmérésben 1.600 háztartás és 1.600 lakossági válaszadó személyes, valamint 500 Internettel rendelkező háztartás telefonos megkérdezése történik.

A kutatás közel egész évben tart. Az előkészítés januárban kezdődik, innentől az egyes szegmensek adatfelvételei és az elemzési munkálatok pontos időterv szerint folynak; ezekben a hetekben a 2005-ös üzleti kérdezés zajlik. A részpiacokat bemutató modulok májustól novemberig menetrendszerűen jelennek meg.

A Jelentés évről évre több mint 200 ember összehangolt munkájának eredményeképp jön létre. Az adatfelvétel az ország öt régiójában összesen mintegy 150 kérdezőbiztos részvételével zajlik, a telefonos interjúkat és a személyes megkérdezések előszervezését a BellResearch saját, 48 férőhelyes call centerében végzi 30 telefonos anketőr a cég szigorú minőségi sztenderdjei szerint. A kérdőívekből rögzített és tisztított adatok elemzésén tapasztalt kutatócsapat dolgozik, az egyes részeket az adott témában elmélyült szakemberek írják.

Modulok közt tallózva
A Jelentés moduljait az üzleti és kormányzati ügyfelek elektronikus formában kapják meg, és használják stratégiaalkotáshoz, illetve napi információigényeik kielégítésére. Az eredmények “pályafutása” azonban itt korántsem ér véget: egyedi, célzott felmérések alapját adják, emellett a kutatók a meglévő adatokból másodelemzéseket is készítenek az ügyfelek speciális igényei, szempontjai alapján.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek