Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lehet készülni: kritikus Microsoft patch-ek a láthatáron

Dotkom

Lehet készülni: kritikus Microsoft patch-ek a láthatáron

A redmondi szoftverfejlesztő bejelentette, hogy a következő kedden többek között kritikus fontosságú javítások is elérhetővé válnak.

A hét közepén tette közzé saját webhelyén a Microsoft, hogy a szokásos, minden hónap második keddjén érkező biztonsági javítások milyen természetűek lesznek. Igaz, a múlt hónapban nem volt patch-elés, de áprilisban lesz mit telepíteni, ígérte a szoftverfejlesztő vállalat. A márciusi „csomag” elmaradásának legfőbb oka az volt, hogy februárban eddig sosem látott mennyiségű javítás szakadt rá az egyszeri Windows-felhasználóra: egy tucat foltozást telepíthetett fel, aki a Microsoft termékeit használta.

Milyen frissítések várhatóak? A bejelentés szerint a Windows-t, az Office-t, az MSN Messengert és az Exchange-et egyaránt érintik az új javítások, közülük némelyik kritikus fontosságú foltokat tüntet majd el rendszereinkből. Összesen nyolc darab patch várható, melyek közül öt érinti majd a Windows-t – a számok persze még változhatnak (bár nem valószínű).

Ezzel párhuzamosan a Microsoft kiadja a kártékony szoftverek eltávolítására fejlesztett eszközének új változatát is, mely képes ismert hibákat kiaknázó férgek, programok eltakarítására. Szintén aznapra várható két magas prioritást kapott Windows upgrade is, mely nem biztonsági okokból kifolyólag jelenik meg. Mindezek természetesen a Windows Update szolgáltatáson keresztül automatikusan is beszerezhetőek lesznek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés