Connect with us

technokrata

Fejlesztés alatt a BKV járműkövető irányítási rendszere

Dotkom

Fejlesztés alatt a BKV járműkövető irányítási rendszere

Lecseréli a legforgalmasabb buszjáratok felügyeleti és irányítási rendszerének elavult központi berendezéseit a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság. A közbeszerzési eljárás nyertese a KFKI Csoport lett, melynek a beruházással december 12-ére kell elkészülnie.

A BKV automatikus vonali megfigyelőrendszerét (AVM) még 1994-ben építették ki, hogy a legzsúfoltabb buszjáratok mozgását egy központból lehessen nyomon követni, baleset idején beavatkozni, szükség esetén a vezetővel beszélni. Mivel abban az időben Magyarország még nem csatlakozhatott a GPS műholdas navigációs rendszerhez, ezért egy olasz cég a járatok útvonalán több helyre telepített napelemes rádiós jeladó és a buszokba szerelt rádió berendezések segítségével oldotta meg a feladatot. A forgalomirányításról jelenleg műszakonként nyolc diszpécser gondoskodik, és a BKV napi kiadott 1.800 járműegységéből 618 buszon (összesen 1.175 autóbusz megy forgalomba) működik ez a berendezés.

“A jeladó berendezések még jól működnek, azonban a rádiójeleket feldolgozó központi informatikai berendezések mára annyira elöregedtek, hogy a működésük legfeljebb csak további egy-két évig volna biztosítható.” – húzta alá Antal Mihály, forgalmi igazgató. A szoftverek az Y2K néven elhíresült 2000-es évszámváltás problémáját sem tudták megoldani, ezért az 1970-es évekre vannak visszadatálva. A javítás és az alkatrészek cseréje igen nehezen megoldható, gazdaságtalan feladat. A rendszerre azonban nagy szükség van, nélküle a tömegközlekedés irányítása elképzelhetetlen lenne.

“Az infokommunikációs iparban 11 év rendkívül nagy idő, de mivel a feladatok lényegében nem változtak, még hét-nyolc évig használható marad a rádiós rendszer, és csupán a legszükségesebb változtatásokat hajtjuk végre, már csak a BKV szűkös forrásai miatt is.” – fejtette ki Antal Mihály. Nehezíti a helyzetet, hogy a fejlesztéseket a régi eszközök zavartalan működésének biztosítása mellett kell végrehajtani, továbbá a nyári időszakban plusz száz autóbuszt is ennek a rendszernek kell irányítania a HÉV- és a metrópótlások miatt. A közbeszerzési tenderkiírásban a vállalat ezért azt is kikötötte, hogy az új központot később tovább lehessen bővíteni, integrálni lehessen GPS, vagy GPRS technológiákkal működő rendszerekhez – ha egyszer csak megteremtődnének az ehhez szükséges források. “Ez nem biztos, hogy nagyon távoli jövő. Egyre nagyobb a törekvés a Budapesti Közlekedési Szövetség, valamint az egységes chipkártyás tarifarendszer bevezetésére, amelyek miatt már akár a jövő évben szükség lehet a járművek GPS-es helyzetjelző eszközökkel történő ellátására, s amelyek jelét felhasználva a KFKI Csoport által átalakított forgalomirányító központot egy új integrált forgalomirányító és dinamikus utastájékoztató rendszerhez kell majd csatlakoztatni.”

A közbeszerzési pályázat iránt több jelentős informatikai cég érdeklődött, amelyből végül kettő, a HP és a KFKI Csoport között, az utóbbi javára dőlt el a verseny. A tenderen természetesen az ár, de a jótállási idő, a karbantartási és alkatrészellátási szolgáltatások színvonala is számított.

“A beruházásokat a KFKI Csoport két tagvállalata, az infrastrukturálisakat az LNX Hálózatintegrációs Rt., míg a szoftverfejlesztést az IQSYS Informatikai Rt. végzi el.” – mondta Lakatos András, az IQSYS szakértője. Korszerű szervereket kell beállítani, melyekkel meg kell oldani az eredeti rádiós vezérlő egység működtetését, továbbá bővítéssel le kell cserélni a digitális hangrögzítőt. A szoftver oldalon a szabványos Java program BEA alkalmazás-szerverre és Oracle adatbázis-kezelőre épül. A projekt során meg kell fejteniük a rádiós jelfeldolgozó program működését, és az új, Microsoft rendszerkörnyezethez kell átprogramozni a pluszigényeknek megfelelő módosításokkal együtt.

A forgalomirányítási rendszer adatait egyébként nemcsak a diszpécserek és a járművezetők láthatják, hanem a város több autóbusz végállomásán elhelyezett utastájékoztató kijelzők is ezek alapján működnek, dinamikusan tűntetve fel az indulásig várható perceket. “Az utasok kényelmét szolgáló kijelzőkből több is lehetne a városban, ezekre azonban jelenleg nincs forrása a BKV-nak.” – mondta Madák Pál, az AVM szolgálat vezetője. A forgalom irányításának színvonalemelésében ma már egyre jelentősebb teret kell nyújtani az utasok tájékoztatásának, ami csak pontos járműkövetésen alapuló forgalomirányító és korszerű online információs rendszerrel lehetséges.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő