Connect with us

technokrata

Elemzők szerint az EMC már ötödik éve vezeti a tárolószoftverek piacát

Dotkom

Elemzők szerint az EMC már ötödik éve vezeti a tárolószoftverek piacát

EMC immár az ötödik egymást követő negyedévben növelte előnyét a tárolószoftver-piac élén; 2004 negyedik negyedévében csak az első három szállító részesedése növekedett.

Az EMC Corporation, az információtárolási és tárolófelügyeleti eszközök világelső gyártója lett 2004-ben is, így a társaság immáron az ötödik egymást követő évben a tárolóeszköz-szoftverek vezető gyártója – derül ki az IDC a közelmúltban kiadott jelentéséből. Az EMC tavaly 30,9 százalékra növelte részesedését az egész világon értékesített tárolóeszköz-szoftverek bevételét illetően, nagyobb ütemben, mint az őt követő négy versenytárs. A negyedik negyedévében az EMC 31,7 százalékos bevételi aránnyal vezette a piacot, és tárolóeszköz-szoftverekből származó 2004 évi bevétele több mint kétszer gyorsabban nőtt, mint a második helyezett VERITAS és a harmadik helyezett Computer Associates eredménye, amelyek mindketten piaci részt veszítettek az egy évvel korábbi negyedévhez képest.

Howard Elias, az EMC vállalati marketingért és technológiai irodájáért felelős vezető alelnöke a következőket nyilatkozta: „Az EMC továbbra is kiemelkedik a tárolóeszközszoftver-ipar többi részvevője közül azáltal, hogy az információ életciklusának felügyeletére szolgáló iparágvezető megoldásokat kínál vásárlóinak az egész világon. Szoftver-üzletágunk tovább fejlődött 2004-ben, a szoftverpiac minden szegmensében erős növekedést regisztrálhattunk. 2004-ben megerősítettük pozíciónkat a szoftverpiacon és biztosak vagyunk benne, hogy továbbra is vásárlóinknak komoly értéket kínálva haladhatunk előre.”

A 2004-es év és a negyedik negyedév legfontosabb számai
Az IDC arról számolt be, hogy 2004-ben és a negyedik negyedévben továbbra is az EMC vezette a tárolóeszközszoftver-piac két leggyorsabban növekvő – a tárolóeszköz-erőforrások felügyeletére (SRM) és a tárolt adatok replikációjára szolgáló szoftverek – szegmensét. A negyedik negyedévben az EMC 55,2 százalékos bevételi aránnyal vezetett az SRM szoftverek szegmensében, és részesedése több mint ötször gyorsabban nőtt, mint a 2. helyezett VERITAS-é. Szintén növelte előnyét az EMC a replikációs szoftverek szegmensében a negyedik negyedév során: a bevételt illetően a részesedése 43,4 százalékra nőtt, több mint négyszer gyorsabban, mint legközelebbi versenytársáé. A biztonsági mentési és a helyreállítási szoftverek szegmensében az EMC 22,4 százalékkal növelte a negyedik negyedévben az eredményét, ez a legnagyobb növekedési arány az öt legnagyobb szolgáltató között – jelentette az IDC.

Egy március hónapban megjelent IDC-jelentés úgy találta, hogy az EMC vezette 2004-ben a külső lemezes tárolóeszköz-rendszerek szegmensét is 21,1 százalékos bevételi aránnyal, és a társaság bevétele a teljes piac átlagánál mintegy négyszer gyorsabban nőtt. A negyedik negyedévben az EMC immár hatodik egymás utáni negyedévben növelte részesedését ezen a piacon, nagyobb növekedést felmutatva, mint a következő hat legnagyobb szállító.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek