Connect with us

100 ezer számítógépet irányított egyedül – hackert fogtak Kínában

Dotkom

100 ezer számítógépet irányított egyedül – hackert fogtak Kínában

A rizs hazájában rengeteg vírusíró, hacker tevékenykedik – egynek a minap bukkantak a nyomára.

Még a múlt hónap végén számolt be az ország Nemzetbiztonsági Minisztériuma, hogy a Kína északi részén található Tangsanban letartóztattak egy általuk egyszerűen csak hackernek titulált embert. Az internetező ellen felhozott vád szerint több mint 100 ezer számítógépbe tört be, automatizált működésre képes szoftvere révén. A számítógépes vírussal azért épített ki magának ilyen nagyméretű hálózatot, hogy azt csoportos támadásra használhassa fel más rendszerek ellen.

A kínai hatóságok jelentése szerint számos online támadás volt köthető a PC-k ezen csoportjához, s így került a figyelem középpontjába a nemrég letartóztatott cyberbűnöző. A komputerek nem mindegyike volt kínai: a 100 ezer számítógép közül körülbelül 60 ezer tartózkodott a Föld legnagyobb népességével bíró országban. Az azonban meglepte a hatóságokat, hogy nem egy kormányzati vagy egyéb szempontból fontos PC is az internetes támadó „farmjához” tartozott.

Amint arról nemrég beszámoltunk, egyre komolyabb problémát jelentenek az úgynevezett botnetekbe tömörülő számítógépek. A német Aachen Egyetem IT-biztonsággal foglalkozó szakembereinek elemzése szerint az úgynevezett (ro)botok, azaz a hackerek által irányított, online hálózatba szervezett számítógépek száma minden erőfeszítés ellenére mára meghaladta az egymilliót. A „botnet probléma” komolyabb fenyegetést jelent minden korábbi elképzeléshez képest.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda