Connect with us

Hirdetés

technokrata

LLP: Egymilliós helyett százlejes – júliustól, Romániában

Dotkom

LLP: Egymilliós helyett százlejes – júliustól, Romániában

Az LLP már kidolgozta a lej átértékeléséből fakadó módosításokat a vállaltirányítási rendszereiben.

Romániában a cégeket jelenleg a lej év közbeni átértékeléséből fakadó teendők foglalkoztatják. A vállalatirányítási rendszerek pénzügyi és könyvelési moduljainak átállítására már felkészültek az LLP Csoport szakértői. A felmerülő igények mielőbbi kielégítése érdekében a bukarestiek mellett magyar tanácsadók is részt vesznek a munkálatokban. A cég e téren az elmúlt években már szerzett tapasztalatokat, hiszen több ízben dolgoztak címletösszegek csökkentéséből adódó változtatásokon, például Bulgáriában vagy az euró bevezetése miatt Belgiumban. Az LLP Csoport romániai leányvállalata pénzügyi és üzleti szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt például az Air BP, az Avon Cosmetics, a GlaxoSmithKline, a Pfizer, a Renault és a UPC cégek számára.

2005. július 1-jétől négy nullát törölnek a lej-címletek végéről, a jelenlegi bankjegyek és érmék 2006. végéig maradnak forgalomban. Erről a román kormány még 2004. májusában döntött. A művelet eredményeképpen a jelenlegi 10.000 lejes címlet 1 lejessé válik, az egymilliós bankjegyből 100 lejes címlet lesz. A jegybank 2005. július 1-jétől kezdi kibocsátani az új bankjegyeket és érméket. A Román Nemzeti Bank szerint senkinek nem származik majd hátránya a lej átértékeléséből, amely viszont egyszerűsíteni fogja a pénzügyi tranzakciókat és a könyvvitelt.

A lej átértékeléséből fakadó változások nemcsak a főkönyvi adatokat érintik majd, hanem például a beszerzési és értékesítési rendeléseket is. Mivel minden ügyfélnél más és más az adatbázisok beállítása, a számlaformátumok átalakítása egyedi igények szerint történik, az általános változtatási mechanizmusokra az LLP Csoport szakértői már el is készítették a pontos dokumentációt.

Könyveléstechnikailag egyszerűbbé teszi az átállást, hogy a törvényben pontosan meghatározták a fordulónapot: ha egy cég június 30-án, vagy azt megelőzően bocsát ki számlát a régi pénznemben, de azt a számlát az ügyfele már 2005. július 1-jén vagy utána kapja meg, akkor azt az ügyfélnek már az új pénznemben kell lekönyvelnie. A fordulópont után a pénztári egyenlegeket is az új pénznemben tartják nyilván, de még a régi lejben is fel kell vezetni azokat a pénztári jelentésekre. 2005. július 1-jén tehát a cégeknek át kell konvertálniuk a június 30-i záregyenlegüket és addigi forgalmukat az új pénznembe. A 2005-re vonatkozó éves beszámolót is természetesen már az új pénznemben kell elkészíteni. Érdekesség például az, hogy az áramszolgáltatók számláin már idén március 31-től mindkét pénznemet fel kell tüntetni.

„Az LLP tanácsadói szerint várható, hogy sok cég – ha nem lép időben – nem tudja megoldani azt, hogy pontosan a törvényben meghatározott fordulónaptól az új szabályok szerint működjön pénzügyi rendszere. Ha az átállás elhúzódik, s emiatt nem tudja lekönyvelni a beérkező és kimenő számláit, megnövekedhetnek a kintlévőségei, vagy nem tudja a törvényekben előírt, hatóságok felé kötelező jelentéseket elkészíteni. Ennek elkerülésében nyújt segítséget szakértői csapatunk.” – mondta a vállalatirányítási rendszerre vonatkozó változás hatásaival kapcsolatban Holló Zita, az LLP Budapest vezető tanácsadója.

A román lej átértékelésének hátteréről:
2005. július 1-jétől úgynevezett “nehéz lejt” vezetnek be Romániában, amely négy nulla levágását jelenti. (Például 10.000 mai lej helyébe 1 nehéz lej lép.) A szakemberek szerint ez nemcsak a lej stabilizálását és az infláció megfékezését segíti elő, hanem az euró 2012-2015 között várható bevezetését is előkészíti.

Előkerül a rég elfeledett bani is, amely elméletileg jelenleg is a lej váltópénze, de gyakorlatilag már 1990-től eltűnt a forgalomból. További hatásként várható a bankkártyák elterjedése, amivel elkerülhető az aprópénz kérdése.

A környező országok tapasztatai alapján a román kormánynak meg kellett várnia, míg az infláció egy számjegyűvé válik, hiszen addig nem volt értelme az átállással járó kiadások kockázatának. Ez azonban annyira későn következett be, hogy ma Románia az egyetlen ország a régióban, ahol öt számjeggyel fejezik ki az euró értékét. (Ma a legnagyobb címlet az egymillió lejes bankjegy, ami 25 eurót ér.) A régi román lej-címleteket 2006. december 31-ig lehet beváltani.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés