Connect with us

Hirdetés

technokrata

A kiváltságosak hamarabb kapták a javításokat

Dotkom

A kiváltságosak hamarabb kapták a javításokat

A Microsoft operációs rendszereinek, szoftvereinek gyengeségeit kiküszöbölni hivatott patch-eket a fontosabb szervezetek hamarabb kaphatták meg, mint a széles tömegek. Redmond szerint ez nem igazságtalan.

A múlt hét péntekén pattant ki a botrány: a Wall Street Journal akkor hozta le, hogy a Microsoft egyes szervezeteknek hetekkel korábban letölthetővé teszi biztonsági javításait. A már több mint egy éve titokban futó projekt keretei között elsősorban az Egyesült Államok légiereje és néhány fontosabb nagyvállalat részesülhet a patch-ek korábbi letölthetőségében. Magát a projektet SUVP-nek, azaz Security Update Validation Programnek nevezték el, és olyan titkos volt, hogy a Microsoft website-ján erre a mozaikszóra rákeresve semmilyen találatot nem kapott az internetező.

Az ügyre reagálva a redmondi szoftverfejlesztő úgy védekezett, hogy egyrészt ez egy már lezárult bétaprogram része volt, másrészt ennek csak előnyei voltak, vannak az internetezők számára. A cég szóvivőjének elmondása értelmében szükség volt a patch-ek tesztelésére éles környezetben, hogy a végfelhasználók már lehetőleg hibamentes frissítéseket tölthessenek le (arról nem esett szó, hogy miért pont a légierőnél kellett tesztelni). A Microsoft képviselője szerint ez nem jelentette azt, hogy a világ nagy része, aki csak később kapta meg az update-eket, veszélyben lett volna.

Talán csak magyarázza bizonyítványát a vállalat, talán nem, de a hivatalos tájékoztató során az is elhangzott, hogy az úgynevezett feladatkritikus (mission-critical) patch-eket még a programban részt vevő szervezetek sem kapták meg hamarabb, mint az összes többi felhasználó. A Microsoft álláspontja szerint nem járt el igazságtalanul a Windows-tulajdonsokkal azzal, hogy kivételezett egyes felhasználóival.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés