Connect with us

technokrata

Az EDS vezette konzorcium nyerte a Brit Védelmi Minisztérium Infrastruktúra projektjét

Dotkom

Az EDS vezette konzorcium nyerte a Brit Védelmi Minisztérium Infrastruktúra projektjét

A 4 milliárd dollárra becsült szerződés 2002 óta a legnagyobb győzelem.

Az EDS ma megerősítette, hogy az Atlasz Konzorciuma nyerte meg az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériumának Információs Infrastruktúra Jövő ((DII(F)) elnevezésű projektjének első szakaszára kiírt pályázatát. A konzorciumban több amerikai és japán cég vesz részt, vezetője az EDS. A projektszakasz becsült költségvetése 10 év alatt 4 milliárd dollár. 2002 óta ez az EDS legnagyobb összegű szerződése.

A DII (F), amely számos meglévő informatikai hálózatot egyesít majd egy egyszerűbb, új generációs infrastruktúrába, szerves része az Egyesül Királyság honvédelmi stratégiájának. A hálózat akadálytalan kapcsolatot biztosít a különböző központok között, a harctérrel és az operatív hadműveleti egységekkel, összekapcsolva mintegy 150 000 számítógépet és 300 000 felhasználót megközelítőleg 2000 különböző ponton.

Az EDS és alvállalkozói, a Fujitsu Services, az EADS Defence and Security Systems, a General Dynamics és a LogicaCMG számításai szerint 30 napon belül véglegesítik a szerződést és a munkát idén áprilisban elkezdik.

„Az EDS és az Atlasz Konzorcium partnerei megtisztelőnek tekintik ennek a világszinten egyedülálló, izgalmas projektnek az elnyerését.” – mondta Mike Jordan, az EDS elnök-vezérigazgatója. „A kiválasztás megerősíti az EDS vezető pozícióját Nagy-Britannia kormányzati, védelmi piacán, és mérföldkövet jelent a cég történetében is. Minden kereskedelmi, technikai és üzemeltetési ismeretünket alkalmazzuk, amelyet az USA haditengerészeténél és a Marine Corp.-nál eddig felhalmoztunk, megtapasztaltunk, azért hogy egy rendkívüli, új generációs infrastruktúrát hozzunk létre a brit Védelmi Minisztérium részére – kimagasló értéket biztosítva ezáltal az Egyesült Királysági adófizetők számára.”

„Ez a megbízás rendkívül jelentős a hazai szervezet számára is, hiszen tovább erősíti európai kormányzati referenciáinkat, melyek különösen erősek Nagy-Britanniában.” – mondta dr. Szakál László az EDS Magyarország ügyvezető igazgatója. „Az EDS már eddig is jelentős szerepet vállalt a brit kormányzat működési modelljének reformjában, kezdve a Foglalkoztatatási Szolgálat rendszerének kiépítésétől a tömegközlekedés átszervezéséig. Bízunk benne, hogy tapasztalatunkat a hazai kormányzatnál is tudjuk hasznosítani.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek