Connect with us

Hirdetés

technokrata

SAS Fórum 2005: közintézmények transzparens gazdálkodását elősegítő eszközök

Dotkom

SAS Fórum 2005: közintézmények transzparens gazdálkodását elősegítő eszközök

Transzparens tevékenységet segítő eszközök az államigazgatásban és iparági megoldások a SAS Fórum 2005 fókuszában.

A SAS bejelentette, hogy a 2005-ös év során kiemelten kíván foglalkozni a közintézmények transzparens gazdálkodását elősegítő eszközökkel.

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg az üzleti intelligencia megoldások felhasználói konferenciáját Budapesten. Idén először a távközlési és pénzügyi szektor szakemberei mellett a közintézmények, az államigazgatási és költségvetési szervek döntéshozói is részt vettek a Fórumon. A tanácskozás középpontjában a közszférában egyre nagyobb szereppel bíró – informatikai megoldásokkal támogatott – tudásalapú stratégiai tervezés és végrehajtás állt.

„A SAS piacvezető teljesítmény menedzsment technológiája (Corporate Performance Management – CPM) olyan széleskörű megoldás-csomagot ad, amelyet más szoftverszállítók nem tudnak biztosítani. A teljes megoldás-csomagot, amely tartalmazza a SAS Strategic Performance Management, a SAS Activity-Based Management, a SAS Financial Management, a SAS Customer Intelligence, a SAS Human Capital Management megoldásokat, vagy egy-egy részét felhasználó közintézmények a különböző rendszereikből származó adataikat elemzések elvégzésére, összehasonlításra, azaz a döntési folyamat támogatására alakíthatják át.” – szögezte le Jovan Marjanovic, a SAS közép és kelet európai igazgatója.

A gyors, tényeken alapuló összehasonlító és szcenárió elemzések elvégzése, így a hatékonyság növelése, a költségek kézbentartása és az eredmények növelése egyszerűbbé válik.

Az iparági megoldások vonatkozásában Musza István a SAS magyarországi igazgatója elmondta: „A különböző szektorok, de különösen a távközlési szektor, a dereguláció, a gyorsan változó ügyfélelvárások korszakát élik, a bankokat érintő bázeli tőkeegyezmény kihívásairól már nem is beszélve. E tények fényében nem meglepő, hogy egyre nagyobb teret nyer a technológia, amely többé nem csupán a bevételek maximalizálására és a költségek racionalizálására szolgáló eszköz, hiszen proaktív alkalmazása tartós versenyelőnyt biztosít.

A banki, távközlési és biztosítói szektorban szerzett 29 éves tapasztalatunkra alapozott megoldásaink ötvözik az iparágakban szerzett szaktudást, világszínvonalú adatkezelési és analitikai technológiákkal, és lehetővé teszik ügyfeleink számára szervezetük, ügyfeleik jobb megismerését, hogy mindezen tudás révén hosszútávon fenntartható versenyelőnyre tegyenek szert.”

A konferenciáról
Az üzleti felhasználói konferencia, mely tizenegyedik alkalommal került megrendezésre Budapesten a Corinthia Grand Hotel Royal konferenciaközpontjában, egész nap gazdag programmal várta a SAS felhasználóit és az érdeklődő szakmai közönséget.

A rendezvény programjának középpontjában a tudásalapú stratégiai tervezés és végrehajtás állt, különös tekintettel a közszférára. A belga Pénzügyminisztérium és a Bécsi Önkormányzat előadásában a hallgatóság megismerkedhetett a SAS Strategic Performance Management megoldással, amely lehetővé teszi, hogy a döntéshozók rálássanak a szervezet tevékenységének különböző összetevőire, ezáltal biztosítva, hogy az erőforrásokat, valamint a kapcsolatokban rejlő kapacitásokat az intézmény stratégiájához igazítsák.

Az ügyfelek ismerete, jövedelmezősége és hűsége szintén fontos kérdés, ezért bemutatásra került mely területeken lett tovább fejlesztetve a SAS Customer Intelligence. A SAS analitikus CRM megoldásával a vállalatok bepillantást nyerhetnek ügyfeleik viselkedési szokásaiba, így ki tudják alakítani a megfelelő stratégiát az ügyfél-elvándorlás, a keresztértékesítés, a marketing automatizálás vagy a csalásfelderítés terén.

A konferencián 6 szekcióban 25 előadás hangzott el, ezen kívül szoftverbemutatók is színesítették a programot. Az előadók között voltak többek között az OTP Bank Rt., a Budapest Bank Rt., a Richter Gedeon Rt., Bécs Főváros Önkormányzata és a belga Pénzügyminisztérium, akik a SAS gyakorlati alkalmazását mutatták be, a SAS munkatársai pedig áttekintést adtak a legmodernebb döntéstámogató szoftvereszközökről és üzleti megoldásokról.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés