Connect with us

technokrata

Idén karácsonykor is elborítják a távirányítók az európai háztartásokat

Dotkom

Idén karácsonykor is elborítják a távirányítók az európai háztartásokat

Az Intel szerint van megoldás: az új Entertainment PC egyszerűbbé teszi az életet.

Ahogy Európa felkészül a karácsonyra, a dohányzóasztalokat is jobban igénybe veszik majd, hiszen egyre növekszik az ott elhelyezett távirányítók száma. Az ünnepi televíziózáshoz, zenehallgatáshoz vagy DVD-nézéshez az európai háztartások hozzávetőlegesen 58%-a jelenleg már négy vagy több távirányítót használ – derül ki az chipgyártó Intel európai felméréséből.

Leginkább az Egyesült Királyságban élők érzik úgy, hogy elborítja őket a távirányító áradat, mivel a válaszadók 42 százaléka mondta, hogy problémát jelent ez a „többlet”. Az olasz megkérdezettek 25%-a tapasztalta a technológiai túlterheltséget, válaszaikból kiderül, hogy őket kevésbé érinti érzékenyen a probléma.

A kutatás eredményeinek nyilvánosságra hozatala egy időben történt egy új-generációs otthoni szórakoztatóelektronikai termék bemutatásával, ami az Intel által bemutatott Entertainment PC. Az Entertainment PC-t a nappaliba szánták, és kívülről egy erősítőhöz hasonlít, azonban működése alapján egy több-funkciós szórakoztató számítógép. Kombinálja a CD/DVD-lejátszók és felvevők, az FM sztereo és zenei szerverek és a videofelvevők képességeit – mindezt egy eszközben. Lehetővé teszi televízió programok felvételét, játékok letöltését, kedvenc zeneszámok meghallgatását, DVD-k lejátszását, digitális fényképek kezelését vagy archiválását – és mindez egyszerűen hozzáférhető egy távirányító, vagy vezeték nélküli billentyűzet segítségével.

A kivitelezés tekintetében az új PC-platorm semmiben sem hasonlít a mai munkaállomásokkal, amelyeket eddig hagyományosan a dolgozószobákba száműztek. Közelről egy modern DVD-lejátszóra hasonlít; a stílusos kivitelezés által azon európai felhasználók nagy része (65%) is kompromisszumot köthet, akik elsősorban a külalak és a nagy térfoglalás miatt nem helyeznék a számítógépet a nappaliba.

A kutatás eredményeivel kapcsolatosan Piotr Pagowski, az Intel Közép-Kelet-Európai Territory menedzsere a következőket mondta: „A kutatás bizonyítja, hogy a modern háztartások rengeteg szórakoztatóelektronikai eszközzel vannak felszerelve, köztük televíziókkal, számítógépekkel, DVD-lejátszókkal – és így a távirányítók is felhalmozódnak. Ennek eredményeként az emberek úgy érzik, hogy ellepik őket ezen eszközök, és ezért hisszük, hogy az Entertainment PC ideális megoldást nyújt ennek a problémának a kiküszöbölésére.”

A kutatás, amely az otthoni szórakoztatóelektronikai technológiai felhasználói szokásokat vizsgálta az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban és Hollandiában, emellett érdekes adatokkal szolgál arra vonatkozóan, hogy valójában ki birtokolja a távirányítót az otthonokban. Bár az európai háztartásokban már annyi ilyen eszköz van, hogy minden családtagnak jutna minimum egy, a férfiak még mindig 37%-ban maguknak szeretnék az irányítást.

Jelentős különbségek vannak azonban e téren az országok között. Franciaországban a férfiak szeretnek irányítani (43%), míg Olaszországban a férfiak 24%-a ragaszkodik ehhez. Érdekes módon a déli országban a gyerekek tűnnek a leginkább dominánsnak ebből a szempontból (27%).

Míg a vásárlás hagyományosan a nők területe, ha szórakoztatóelektronikai termékekről van szó, a férfiak szeretik átvenni a kezdeményezést. Arra a kérdésre, hogy miként hozzák meg a döntést egy-egy új szórakoztatóelektronikai eszköz vásárlásáról, a háztartások 63%-ban a férfiak mondták ki a végső szót, míg a nők csak 38%-ban dönthettek.

Piotr Pagowski, az Intel munkatársa hozzátette: „A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a felhasználókat otthonaikban elborítják a szórakoztatóelektronikai eszközök, és egyre inkább az egyszerűségre és a könnyen kezelhetőségre törekszenek. Az Intelnél úgy gondoljuk, hogy ennek egy formája lehet az új-generációs EPC, amely forradalmasíthatja az otthoni szórakozást. A következő néhány évben nyomon követhetik, amint a számítógép olyan eszközzé alakul, amely képes egyben a nagyfelbontású videó-, zenei tartalmak kezelésére, a vezeték nélküli csatlakozásra, és ami a legfontosabb, mindezt egy távirányító által.”


Az Intel a KRC Research-t bízta meg a pán-európai, az emberek otthoni technológiák iránti attitűdjét felmérő kutatás elvégzésével. A vizsgálatot 2004 októberében és novemberében készítették el. A kutatást öt ország 5.406 lakosa körében végezték el: Németországban (1.204), az Egyesült Királyságban (1.326), Franciaországban (1.225), Olaszországban (1.000) és Hollandiában (651).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek