Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sikeres évet zár az Axis

Dotkom

Sikeres évet zár az Axis

A cégcsoport árbevétele az előrejelzések szerint meghaladja az 1 milliárd forintot.

A terveket meghaladó bevétellel zárja az évet a 15 éve megalakított Axis csoport. A platform-független fejlesztéssel, konzultációval, valamint a Cognos termékeinek hazai forgalmazásával foglalkozó cégcsoport árbevétele az előrejelzések szerint a 2004-es üzleti évben jelentősen meghaladja az 1 milliárd forintot.

Dénes László, az Axis Kft. ügyvezetője szerint a siker annak tudható be, hogy megalapozott tudással és szakismerettel rendelkeznek számos, a hazai nagyvállalatok versenyképességét és gazdaságos működését elősegítő területen. Idén adták át a Matávban a teljes pénzügyi rendszert kezelő Cash Management programot, a MOL pedig újabb leányvállalatainál vezeti be az ingatlanvagyon hatékony menedzselését támogató rendszerüket.

A cég másik, kiemelkedő tevékenysége az úgynevezett nyilvános szótárak felhasználásával végzett adattisztítás. „Az ügyfelek jobb megismerése és elérése révén valódi, pénztermelő értéket kap a cégek adatvagyona, ha garantálható annak minősége.” – állítja Czuprik Zoltán, az Axis Consulting ügyvezető igazgatója. A cégek ezzel az eljárással, ésszerű ráfordítás mellett képesek megtöbbszörözni adatvagyonuk értékteremtő erejét, amire a mai versenyhelyzetben egyre nagyobb szükség van.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés