Connect with us

Hirdetés

technokrata

Netsize: fejlődő technológiai vállalat – interjú Boros Tamás kereskedelmi igazgatóval

Dotkom

Netsize: fejlődő technológiai vállalat – interjú Boros Tamás kereskedelmi igazgatóval

A 18 országban jelen lévő Netsize mobil- és tartalomszolgáltatási megoldásaival folyamatosan a növekvő európai piac élvonalában van. A globális márkák által használt, a bevételek maximalizálását, a márka ismertségének javítását és az üzleti hatékonyság optimalizálását szolgáló, vezeték nélküli üzleti megoldások terén is a kontinens piacvezetőinek sorába lépett.

A 2004-es Deloitte Technology Fast 500 EMEA lista szerint pedig a második leggyorsabban fejlődő technológiai vállalat. Ezzel kapcsolatos kérdéseinkre Boros Tamás kereskedelmi igazgató válaszolt.

Terminal – A Netsize 75.901%-os árbevétel növekedésével a második helyezést kapta a Deloitte által összeállított “Technology Fast 500” 2004. évi listáján. Ebben mekkora szerepe volt a hazai leányvállalatnak?

Boros Tamás – A Netsize, bár fennállásának csupán hetedik évében van, a nyugat-európai piac számos országában a korábbi pár évben piacvezető pozíciót vívott ki magának. Így a növekedés túlnyomó része onnan származik. Mi itt, Magyarországon, még csak alig fél éve vagyunk jelen. Eddigi munkánk jelentős része a jövőbeni tevékenységünk megalapozására irányult.

Terminal – Ön szerint mit jelent egy vállalat számára, hogy ezen a listán a második lett?

Boros Tamás – Büszkék vagyunk arra, hogy a 2003-as harmadik helyezés után sikerült még előbbre lépni az európai listán. Ez a 2. hely – olyan cégek között, mint a Lastminute, a Shopping.com vagy a Webraska -, hozzájárul ismertségünk gyors növeléséhez és jelzi stabil hátterünket is, annál is inkább, mert egy teljesen objektív minősítést mutat. Ugyancsak megerősíti vezető pozíciónkat a mobil multimédia piacon. Ez a helyezés nagyon fontos tény, amit a hazai piac sem hagyhat figyelmen kívül.

Terminal – Mint áprilisban Neuman Péter elmondta: „A Nyugat-Európában rövid idő alatt népszerűvé vált üzleti és végfelhasználóknak szánt szolgáltatásainknak a közép-kelet európai régióban is jelentős piaca van.” Milyen jelentőséget tulajdonít EMEA régiónak a Netsize szempontjából? Vannak még kiaknázatlan lehetőségeik?

Boros Tamás – Az EMEA régióban, különösen a nagyobb piacokon, számos izgalmas lehetőséget látunk, ezáltal jó esélyünk van a fogyasztói szektor népszerű márkáit képviselő cégekkel való együttműködésre.

A CEE régió esetében elmondhatjuk, hogy Magyarország és a többi új EU tagország a mi ágazatunkban jelenlevő nagy nyugat-európai és amerikai cégek számára is egyre fontosabbá válik. Ha csak a 3, rendszeresen együtt említett közép-európai országot, – Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot – vesszük számításba, akkor is ez egy több mint 35 millió mobil előfizetőt képviselő piac. Ez ma körülbelül a spanyol piacnak felel meg, és nincs nagyon távol a franciától sem. Tehát érthető, hogy miért vagyunk érdekesek az új növekedési lehetőségeket kereső cégek szemében. Mivel a Netsize ezekben az országokban – operátorokkal kötött szerződésekkel is – jelen van, a korábban említett cégek számára kényelmes és gyors utat kínálunk, hogy megjelenjenek ezeken a piacon, egyszerűen kiterjesztve a Netsize-zal meglevő együttműködésüket ezen országokra is.

Terminal – Idén tavasszal tervbe vették, hogy 2004. második felében havonta 500.000 SMS-t szeretnének küldeni és fogadni. Megvalósult a terv?

Boros Tamás – Magyarországi megjelenésünket követően a tapasztalt piaci körülmények és tényleges igények alapján itteni céljainkat és fejlődési irányunkat némileg módosítottuk. Több erőforrást kívánunk az SMS mellett a WAP területén bevetni, az általunk képviselt tartalmakat bevezetésével. Ezáltal lehetőségünk nyílik tapasztalatainkról és szakértelmünkről tanúbizonyságot adni jövőbeni partnereink előtt, mintegy kirakatba helyezve magunkat. Ezek fényében számokról most nem tudok hírt adni.

Terminal – Ön szerint a mobiltelefónia területén az eszközöknek vagy inkább a hozzáadott értékű szolgáltatásoknak van nagyobb piaca?

Boros Tamás – Véleményem szerint a hozzáadott értékű szolgáltatásoknak van nagyobb piacuk. Számos olyan szolgáltatást látunk a privát és üzleti szektor számára, amelyek még meg sem jelentek vagy még korai fázisban vannak. Bizonyára nem mindegyik lesz üzleti szempontból igazi siker, de néhányuk minden bizonnyal népszerűvé válik és jelentős bevételeket fog hozni.

Persze az UMTS közeli megjelenése Magyarországon a fogyasztókat készülékeik cseréjére fogja ösztönözni, így az eszközök értékesítése új lendületet kap. De ez az új technológia egyúttal számos újfajta mobil alkalmazást és szolgáltatást fog lehetővé tenni. Ez egyaránt vonatkozik a szórakoztatás területére (interaktív, multimédiás tartalmak) és az üzleti szegmensre (az irodai és üzleti alkalmazások bárhol, bármikor könnyen használhatóak lesznek.). Így az eszközök mellett a szolgáltatási piac is új lendületet kap. Fontos azonban látni, hogy minden új bevezetett terméknek vagy szolgáltatásnak sajátos életciklusa van, míg eljut a fogyasztóhoz: az edukáció és a meggyőzés mind-mind időt igényel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés