Connect with us

technokrata

Mégsem lesz új mobilszolgáltató a hazai piacon

Dotkom

Mégsem lesz új mobilszolgáltató a hazai piacon

A Pannon GSM és a T-Mobile Magyarország harmadik generációs szolgáltatási jogosultságot kapott – nettó 36 milliárd forint állami bevétel.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság az augusztus 31-én meghirdetett UMTS (3. generációs) mobiltelefon szolgáltatási pályázaton meghirdetett négy frekvencia blokk közül háromban december 7-én lezárta az eljárást, jelentette be szerdán Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke.

A hatóság határozata szerint az „A” blokk pályázatán a T-Mobile Magyarország Rt. tette a legjobb ajánlatot, a „C” blokk pályázatán pedig a Pannon GSM Távközlési Rt. Az úgynevezett „B” blokk esetében a hatóság még nem hozott határozatot, az új belépőknek fenntartott „D” blokk pályázatát pedig eredménytelennek nyilvánította, miután a jelentkezőket nem tudta nyilvántartásba venni.

A 15 évre szóló frekvencia használati jogosultságért a Pannon GSM Távközlési Rt. 19 milliárd forint, a T-Mobile Magyarország Rt. pedig 17 milliárd forint nettó összeget fizet. A Pannon GSM az UMTS jogosultság mellett egy kiegészítő DCS (1800 MHz-es) frekvencia csomaghoz is hozzájut.

Az összeg első tételét, egyenként 5,5 milliárd forintot még az idei évben befizetik a cégek, a fennmaradó összeget pedig 3 részletben, 3 évben belül kell teljesíteniük. A pályázat nyomán 2006-ban elindulhat Magyarországon a harmadik generációs mobiltelefon szolgáltatás.

Az UMTS megjelenésével a hagyományos telefonvonalas, illetve a kábeltelevíziós hozzáférések mellett egy harmadik szélessávú Internet-hozzáférést biztosítótechnológia jelenik majd meg Magyarországon. Az UMTS a hagyományos mobiltelefon-beszélgetések minőségének javítása mellett jelentősen növeli az adatátviteli sebességet, ezáltal a mobiltelefonon Internet alapú multimédia-szolgáltatások is elérhetőek lesznek.

A pályázat lebonyolítására az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény és a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló kormányrendelet alapján, a pályázati kiíráshoz tartozó dokumentáció feltételei szerint került sor.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek