Connect with us

technokrata

2005-től kedvezőbb feltételek mellett juthatunk uniós informatikai forrásokhoz

Dotkom

2005-től kedvezőbb feltételek mellett juthatunk uniós informatikai forrásokhoz

A kis- és középvállalkozások körében nagy az érdeklődés a pályázati információkra.

Várhatóan januárban jelennek meg a 2005-ös esztendő uniós informatikai pályázatai – közölte az „EU támogatások informatikai fejlesztésekre” előadássorozat budapesti rendezvényén az IT Információs Társadalom Kht. ügyvezetője. Kisgergely Sándor a százötven érdeklődő előtt bejelentette, jövőre kedvezőbb feltételek mellett szállhatnak harcba a támogatásokért a hazai kis- és középvállalkozások.

Az IT Kht. ügyvezetője hangsúlyozta, az uniós csatlakozás a pályázók és a pályázatkezelő szervezetek életében egyaránt gyökeres változást hozott. A pályázóknak elsősorban ahhoz kellett hozzászokniuk, hogy Brüsszel a korábbiaknál lényegesen nagyobb előkészületet igénylő pályázatokat vár; a pályázatkezelőknek pedig ahhoz, hogy sokkal összetettebb projekteket kell elbírálniuk.

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Programon belül (GVOP) 2004. és 2006. között 35 milliárd forint jut az információs társadalom kiépítését szolgáló pályázatokra. A hatalmas érdeklődést mutatja, hogy projektjeikhez mostanáig több mint 27 milliárd forintnyi segítséget kértek a cégek és az önkormányzatok. Az informatikai fejlesztésekre fordítható támogatások összege 2007-től, vagyis a II. Nemzeti Fejlesztési Terv elindításától kezdve nagyságrendekkel növekszik majd. Jelentős változás lesz 2005-ben, hogy minden pályázatot folyamatosan lehet majd beadni, valamint “Szélessávú hálózat önkormányzatok általi kiépítése Magyarország üzletileg kevéssé vonzó településein” (GVOP 4.4.2) címmel új pályázat jelenik meg.

Annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozások minél szélesebb köre juthasson jövőre uniós forrásokhoz, az IT Kht. a pályázati kiírások módosítását kezdeményezte. Javaslatokat tett az általános forgalmi adó támogatásra eső, egyébként vissza nem igényelhető részének elszámolására a pályázatokon belül, a biztosítékadás feltételeinek enyhítésére, illetve a felajánlható biztosítékok körének bővítésére is.

A szemináriumon átfogó tájékoztatás hangzott el a kis- és középvállalkozások által igénybe vehető uniós informatikai pályázatokról, az egyes kiírások céljairól és az elnyerhető forrásokról. Az előadók felhívták a figyelmet arra, hogy minden támogatás utófinanszírozást jelent. A beruházásoknak – a pénzügyi elszámolással együtt – két éven belül meg kell valósulniuk, és ezt követően legalább öt évig fenn kell azokat tartani. A rendezvény résztvevői a GVOP nyerteseit segítő humánerőforrás-fejlesztő támogatásokról és a Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósítását segítő hitelkonstrukciókról is értesültek. Az előadások után a pályázatok beadása előtti és utáni teendőkről hallhattak részleteket a jelenlévők, majd három szekcióban az egyes pályázatok formanyomtatványaival ismerkedhettek meg közelebbről a résztvevők.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek