Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nexon: Ismét informatikai cég a legjobb munkahelyek között

Dotkom

Nexon: Ismét informatikai cég a legjobb munkahelyek között

Az informatikai cégek évek óta rendszeresen érnek el dobogós helyezést a Hewitt Inside és Figyelő Legjobb Munkahely-felmérésében. Két évvel ezelőtt a Nexon elsőként végzett. Tavaly a Microsoft Magyarországnak sikerült ugyan ez a bravúr, míg a National Instruments Europe Kft. a második helyezést érte el. November 3-án ismét a Nexon ügyvezető igazgatója, Ocskay Szilárd állhatott fel a képzeletbeli dobogóra a Westend Hilton Hotelben megrendezett díjátadó ünnepségen.

Az idén negyedik alkalommal megrendezett Legjobb Munkahely-felmérésben 95 vállalat 19.265 dolgozója vett részt. A díjakat két – Kis- és középvállalatok, valamint Nagyvállalatok – kategóriában osztották ki a szervezők. A kutatás eredményei alapján 2004-ben Magyarország Legjobb Munkahelye a Debreceni Hőszolgáltató Rt. és a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. lett.

A kis- és középvállalatok kategóriában a második helyezést a Nexon érte el – ezzel ismét bekerült egy informatikai cég a dobogósok közé. Ugyan tavaly a cégvezetés döntése alapján nem indult a vállalat, két évvel ezelőtt viszont aranyérmet nyert a megmérettetésen.

Mi az, amit jobban tudnak az IT cégek?
A felmérés eredményeiből kiderült, hogy a különböző iparágakat tekintve, az IT/telecom szektorban dolgozók mondanának le legnehezebben munkájukról, ha megnyernék a lottó főnyereményt. Ocskay Szilárd, a Nexon ügyvezető igazgatója szerint munkatársaiban óriási a szakmai büszkeség. A Nexon töretlenül fejlődött az elmúlt 15 évben, és vezető pozíciót vívott ki a hazai humáninformatikai piacon. A felmérés eredményei szerint a munkatársak 94%-a szívesen beszél másoknak a cég termékeiről, szolgáltatásairól, büszke arra, hogy a Nexonnál dolgozik. Ez azonban még nem minden.

A második ok, mely magyarázhatja az informatikai cégek kiemelkedő eredményeit, az a munkavégzéshez szükséges korszerű eszközök biztosítása. Ahogy Ocskay Szilárd fogalmaz: „Ebben a szakmában az emberek munkája és hobbija nem válik szét. Éppen ezért fontos, hogy a programozók munkahelyi környezete a legkorszerűbb legyen, minden tudáshoz, szakmai anyaghoz hozzáférjenek, és minden eszköz a rendelkezésükre álljon. A Nexonnál igyekszünk mindig olyan eszközöket – számítógépeket, monitorokat, székeket és így tovább –kiválasztani, melyek tényleg a legjobb minőséget képviselik. Az eredmények nyilvánvalóak. Néhány évvel ezelőtt munkatársaink még a távmunka előnyeit ecsetelték számunkra, pedig a vezetéssel akkor is úgy gondoltuk, hogy a csapatszellemet csak a közös feladatvégzés alakítja ki. Az, hogy munkatársaink számára jó munkahelyi környezetet, valamint a legjobb eszközöket biztosítjuk, jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy szeretnek bejárni a munkahelyükre.”

A vezetés szerepe
Az idei Legjobb Munkahely-felmérés eredményei bizonyítják, a felső vezetésnek nagy szerepe van abban, mennyire elégedettek a dolgozók munkahelyükkel.

A Nexon esetében a felső vezetésbe vetett bizalom különösen erős. Míg a felmérésben részt vett 95 vállalatnál a munkavállalók átlagosan 41%-a gondolja úgy, hogy a felső vezetés jól irányítja a vállalatot, a Nexon esetén ez az arány 82%. Ugyanígy, míg a teljes mintában csak a dolgozók 29%-a van meggyőződve arról, hogy a felső vezetés egyaránt figyelembe veszi a vállalati és a munkavállalói érdekeket, a Nexon esetén ez az arány 70%.

Ennél a cégnél a vezetők hisznek a nyitott ajtó politikában, munkatársaik bármikor bemehetnek hozzájuk egy-egy ötlettel, újító szándékkal. Ocskay Szilárd szerint fontos, hogy a munkatársak érezzék, a vezetők odafigyelnek rájuk.

Ilyen módszerekkel lehetett elérni, hogy a cég ismét felkerüljön a Legjobb Munkahelyek dobogójára, annak ellenére, hogy a munkatársak egész évben maximális teljesítményt nyújtottak. Elkészült a Nexon bérügyviteli programjának Windows-os verziója, a nexONBÉR, a verzióváltást több mint kétezer ügyfélnél kell kiviteleznie a cég szakembereinek. Emellett megújult a Nexon szinte teljes portfoliója. Az új bérügyviteli program mellé új HR modul is készült, és jövőre kerül piacra az új toborzás és cafeteria modul. Ocskay Szilárd szerint termék-portfoliójuk olyan ütemben fejlődik, hogy minden évben újabb és újabb megoldásokkal tudnak megjelenni a piacon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés