Connect with us

Hirdetés

technokrata

Intel: szélessávú vezeték nélküli kommunikációs hálózat a kínai Wolong természetvédelmi övezetben

Dotkom

Intel: szélessávú vezeték nélküli kommunikációs hálózat a kínai Wolong természetvédelmi övezetben

Az Intel vezeték nélkülivé változtatja a wolongi pandák életterét.

Az Intel bejelentette, hogy a kínai Wolong természetvédelmi övezetbe szélessávú vezeték nélküli kommunikációs hálózatot telepített, így nyújtva segítséget azon kutatók számára, akik törődnek a veszélyeztetett óriáspandákkal.

A wolongi kommunikációs hálózat fejlesztése mellett az Intel együttműködik a GLOBIO-val, egy nemzetközi oktatási nonprofit szervezettel, egy olyan oktató-laboratórium kialakításáért, ahol tanulhatnak, együttműködhetnek és új, kreatív módon dolgozhatnak a gyermekek.

A technológia továbbfejleszti a Wolong meglévő hálózatát, illetve lefedi a főbb területeket, az adminisztrációs irodát, a Wolong Óriáspanda Múzeumot, illetve az Óriáspandákért működő Kínai Megőrzési és Kutatóközpontot (CCRCGP), amely egyben pandaetető központ, megőrző, játszótér és kórház is. A kutatók jelenleg Intel Centrino Mobil Technológia-alapú notebookokat használnak a digitális tartalmak (a pandákról szóló fotók, videó és egyéb adatok) kezelésére.

A digitális technológiát segítő kutatás és oktatás
A Wolong Nemzeti Park – a “Wolong” – egyike a világ védett utolsó óriáspandái menedékének. A Dél-Nyugat-Kínában, Sichuan tartomány hegyei között található rezervátum a világ 1.500 fennmaradt óriáspandájának hozzávetőlegesen 20%-ról gondoskodik, valamint egyben a pandák etetésének és a bambuszökológia mindennapos tanulmányozásának helyszíne.

Az új technológiai infrastruktúrát megelőzően a rezervátum kizárólag betárcsázós és mobiltelefonos hozzáféréssel rendelkezett. A leghatékonyabb adattovábbítási mód az volt, hogy egy floppylemezzel átsétáltak a rezervátumon több yardon keresztül, vagy a floppylemezzel több kilométert vezettek a következő kutató állomáshelyére. Ennek eredményeként a kutatók csak papíron készített ábrákra hagyatkozhattak az újszülöttek egészségének és növekedésének életbevágó adatairól. Valamint a terepen korlátozott hozzáféréssel rendelkeztek az adatokhoz.

Az utóbbi néhány hónapban az Intel szorosan együttműködött a Wolonggal az egész területre kiterjedő kommunikációs hálózat kiépítéséért, amely magában foglal egy 802.11b vezeték nélküli LAN hálózatot is. A hálózat lehetővé teszi a Wolong kutatói számára az adatokhoz való hozzáférést, többek között az öt kamerát használó videó megfigyelő rendszerhez, melynek segítségével a kutatók sokkal hatékonyabban figyelhetik meg a pandák egész napos tevékenységét, illetve gyorsabban oszthatják meg az információkat kollégáikkal a világ más tájain.

A Wolong kutatói jelenleg a kommunikációs hálózatot, illetve az Intel Centrino mobil technológia-alapú notebookokat használják a terepen, így rögzítik az óriáspandák mindennapjait, illetve így osztják meg az adatokat, képeket és videofelvételeket más kollégáikkal.

Az állatorvosok így ellenőrizni tudják az aktuális etetést, illetve az újszülött bébipandák egészségi állapotát, akár több kilométer távolságból is. A legmodernebb technológia segítségével a vezető állatorvos képes volt megfigyelni egy újszülött panda étkezési szokásait több napon keresztül, így változtatási javaslatokat tudott tenni annak érdekében, hogy megnövekedjenek a bébi túlélési esélyei. Az eredeti adatokat jelenleg az etetés után közvetlenül tárolják a megőrzőben, és vezeték nélküli technológia segítségével továbbítják a kórház felé (amely hozzávetőlegesen 200 méterre van), így osztják meg Kína más városaiban működő kollégáikkal.

A digitális technológia összeköti a világ kultúráit
A digitális technológia inspirálja a gyermekeket is tanulásra és együttműködésre. A Wolong kezdeményezés részeként az Intel szorosan együttműködött a GLOBIO-val, kialakítva a GLOBIO és az Intel Children’s Learning Lab (CLL) laboratóriumot, a Wolong-i Óriáspanda Múzeumban. Az Intel vezetékmentesítette a CLL-t, illetve Intel Centrino mobil technológiára épülő laptopokat adományozott, amelyeket a helyi tanárok és diákok használnak majd a wolongi Sha Wan és Geng Da központi általános iskolákban.

A Wolong vezetékmentesítése emellett kultúraközi oktatási lehetőséget is teremtett a világ gyermekei számára. Az Intel és a GLOBIO egy tanuló-laboratóriumot létesített a Woodstock Általános Iskolában, Portlandban. A Woodstock emellett Mandarin nyelvi kurzust is tart a helyi gyermekek számára, amely még értékesebbé teszi ezt a kapcsolatot.

A GLOBIO online oktatási platformjának használatával a kínai Sha Wan és az oregoni Woodstock általános iskolák tanulói kapcsolatba kerülnek egymással, hiszen a helyi környezetek különbözőségéről is tanulnak. Például a Sha Wan tanulói a CLL-t felhasználva az óriáspandákat és szokásaikat tanulmányozzák, míg a Woodstock-i diákok az amerikai kopasznyakú sast figyelik majd meg. A technológiai infrastruktúra egyedülálló lehetőséget nyújt a diákok számára a biodiverzitásra vonatkozó információk felkutatására és cseréjére, illetve bátorítja a kommunikációt helyi és nemzetközi szinten.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés