Connect with us

technokrata

Detrekői Ákos az NHIT új elnöke

Dotkom

Detrekői Ákos az NHIT új elnöke

Detrekői Ákos Simonyi Ernőt váltotta a Tanács élén.

A mandátumok lejártával megújult a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) összetétele. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter javaslatára, a Kormány döntése alapján Mádl Ferenc köztársasági elnök Detrekői Ákost, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) volt rektorát nevezte ki az NHIT elnökéül. Detrekői Ákos Simonyi Ernőt váltotta a Tanács élén, akinek Kovács Kálmán az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából Kozma László-díjat adományozott.

A Tanács tagsága ugyancsak megújult. Az NHIT tagjai közé a mindenkori Magyar Kormány, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) három-három, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ), valamint az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) egy-egy, a távközlési érdekegyeztető szervezetek pedig együttesen egy tagot delegálnak.

A kormány Bakonyi Pétert, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium helyettes államtitkárát, Dessewffy Tibort, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) egyetemi docensét, valamint Z. Karvalics Lászlót, a BME egyetemi docensét delegálta az NHIT-be. Az ORTT Kalmár Istvánt, a Holest Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját, Magyar Gábor professzort, a BME stratégiai igazgatóját és Timár Jánost, az ELTE és a Kodolányi János Főiskola oktatóját delegálta. Az MTA javaslatára Gordos Géza professzor, a MTESZ által Havass Miklós, a Számalk Holding Rt. elnöke került a szervezetbe. Az Inforumot Risztics Péter, a BME egyetemi docense képviseli. A távközlési érdekegyeztető szervezetek képviselőjének jelölése folyamatban van.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek