Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft rekordnagyságú nyereséget ért el az első negyedévben

Dotkom

A Microsoft rekordnagyságú nyereséget ért el az első negyedévben

A Halo 2 videojátékra már másfélmillió előzetes megrendelés érkezett.

A Microsoft Corporation közzétette, hogy a 2004. szeptember 30-ával zárult negyedévben 9,19 milliárd dollár árbevételre tett szert, ami a múlt év hasonló időszakában elért 8,22 milliárd dollárhoz képest 12 százalékos növekedést jelent. Az első negyedéves üzemi eredmény 4,05 milliárd dollár, míg a nettó eredmény 2,90 milliárd dollár. Az egy részvényre eső nyereség meghaladta a Microsoft előrejelzésében szereplő 0,02 dollárt, és 0,27 dollárt tett ki, amely magában foglalja a részvényesek kárpótlására fordított összeget is.

A Microsoft alapvető platformtermékei iránti fokozott üzleti felhasználói igények, valamint a PC- és szerver eladások növekedése révén jelentősen megemelkedett az ügyfélszoftverek, az „infomunkás” szoftverek, valamint a kiszolgálói szoftverek és eszközök eladása. A kiszolgálók és az eszközök forgalma 19%-kal nőtt, elsősorban a Windows Server, az SQL Server és az Exchange Server révén.

Jól teljesítettek a Microsoft otthoni felhasználók számára fejlesztő üzletágai is. A továbbra is erős internetes hirdetési piacnak köszönhetően az MSN a tavalyi év hasonló időszakának forgalmát 10%-kal meghaladva ismét nyereséggel zárta a negyedévet.

A Home and Entertainment divízió bevétele az Xbox konzolok és játékok sikerének köszönhetően 9%-kal nőtt, míg az üzemi veszteség a tavalyi év első negyedévéhez képest több mint 47%-kal csökkent, főként a Xbox játékok vártnál jobb értékesítése révén. A november 9-én kibocsátandó Halo 2 minden idők egyik legnagyobb érdeklődéssel várt videojátéka, amelyre már rekordnak számító, másfélmillió előzetes megrendelés érkezett.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés