Connect with us

technokrata

Világszerte nagy problémát okoz a spyware

Dotkom

Világszerte nagy problémát okoz a spyware

Nemrég írtunk arról, hogy a magyar Internet-szolgáltatók jelentős része összefogott a fenyegetés ellen; nincs ez másként a világ más részeiben sem.

Bő két hete írtunk arról, hogy a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője (HFJK) és a magyarországi Internet-szolgáltatók között létrejött megállapodás eredményeként a spyware egy speciális vállfajával, a betárcsázó programokkal szemben egyesített erőkkel lépnek fel. A megállapodást aláíró távközlési szolgáltatók letiltják a ˝betárcsázó és egyéb gyanús számok˝ listáján szereplő számok automatikus kapcsolását, és azokat csak kézi kapcsolással teszik elérhetővé. A hívás előtt tehát a hívónak szóban is meg kell erősítenie hívási szándékát. Enélkül, tehát modemes Internet-kapcsolat esetén nem valósul meg automatikusan a veszélyes szám kapcsolása.

A probléma azonban nemcsak hazánkban jelentkezik: például a Dell arról számolt be, hogy a terméktámogatással foglalkozó segítségnyújtó központjában a hívások már körülbelül 20 százaléka a spyware miatt jelentkezik (alig egy éve ez az arány még két százaléknál is kisebb volt). Ezért döntött úgy az amerikai forgalmazó, hogy novembertől az újonnan értékesített PC-it egy biztonsági csomaggal látja el. Ebben egy tűzfal, egy antivírus szoftver és egy spyware-ellenes program kapott helyett, mondta Mike George, a vállalat marketingrészlegének vezetője. Mindezt ráadásul ingyenesen biztosítja a Dell (igaz, a folyamatos frissítésért már a felhasználóknak fizetniük kell). George nem nevezte meg, mely fejlesztők mely termékeiről van szó.

A marketingigazgató elmondása szerint a trend ellen valamit tenniük kellett, hiszen a probléma egyrészt növekvő költségeket jelent a vállalatnak, másrészt a felhasználói megelégedettségre sincs jó hatással. A cég ugyanakkor ezen lépése emellett továbbra is nagy figyelmet fordít a felhasználók oktatására, azaz az IT-biztonsági kérdésekben való felvilágosításukra.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek