Connect with us

Hirdetés

technokrata

SCO kontra Linux – ˝Mi történt eddig˝ weboldal

Dotkom

SCO kontra Linux – ˝Mi történt eddig˝ weboldal

Az IBM-et és ezzel együtt közvetve a linuxos disztribúciókat is beperlő SCO magyarázza a bizonyítványát.

A peres eljárást kezdeményező amerikai cégnél bejelentették, hogy létre kívánnak hozni egy olyan weboldalt, ahol az esetben eddig történtekkel foglalkoznának. Mindezt a Groklaw.net ellensúlyozása végett óhajtja megtenni a vállalat – ez utóbbi portál ugyanis az SCO jogi vádjaiban található hiányosságokkal foglalkozik. A Pamela Jones által vezetett site részletekbe menően elemzi a peres eljárássorozatot: többek között az IBM, a Novell az AutoZone, a DaimlerChrysler és a Red Hat ellen tett jogi lépéseket. Nem meglepő, hogy a Groklaw elsősorban a nyíltforrású közösség tagjai között népszerű.

Prosco.net névre fog hallgatni a tervek szerint az az egyelőre még nem létező webhely, ahol saját igazának kíván hangot adni a szoftverfejlesztő cég. Megtalálható lesz itt az összes jogi beadvány, a meghallgatási időpontok, az SCO nézőpontja az egyes kérdésekben – mondta Blake Stowell, a vállalat szóvivője még a múlt héten. Előreláthatólag november elsején indul útjára a website, ahol – szemben a nyíltforrású közösség által látogatott webhellyel – más nem kaphat ˝szólási jogot˝, csak az SCO.

Visszatérve még egy kicsit a riválisra: a Groklawot Jones szabadidejének értelmes eltöltése végett hozta létre, pusztán hobbiból – igaz, segítséget nyújtottak neki a bírósági meghallgatások résztvevői. Jones kereshető adatbázisba rendezte a szövegeket, s így ˝kínálja˝ olvasásra az érdeklődők számára. Mindez oda vezetett, hogy a webhely jövedelmezővé vált: az Open Source Risk Management nevű kezdeményezés felfogadta Jones-t, hogy készítsen egy, a UNIX-szal kapcsolatos szellemi jogok történetét taglaló tanulmányt.

Korábban történt

A lassan egy éve húzódó jogi vitában már többször szemére vetették az SCO-nak, hogy az általa nehezményezett forráskód-megosztásról nem szolgált pontos információkkal. A UNIX jogokat birtokló cég ugyanis mindeddig nem adott teljes képet arról, hogy szerinte mely részleteket vette át az IBM jogtalanul a Linuxba. Éppen emiatt közölte egy bíró egy hónapja a vállalattal, hogy több információra van szükség a per folytatását illetően, ezért arra kötelezte az SCO-t, hogy nyújtsa be az ominózus kódrészleteket. A bővebb tájékoztatás egyébként a Kék Óriásra is vonatkozik.

Az SCO egyébként még februárban egészítette ki korábbi keresetét, melyet az IBM ellen nyújtott be: további két indítékkal toldotta meg a beadványát, mindkettőért újabb 1-1 milliárd dolláros kártérítést követelve a Kék Óriástól. Ezzel a két újabb igénnyel immáron 5 milliárd dollárt szeretne az SCO bevasalni az IBM-től. Az újabb vádak között szerepelt az IBM-nek az a döntése is, miszerint annak ellenére folytatta UNIX és UNIX-rokon (értsd: linuxos) termékeinek a forgalmazását, hogy az SCO megszüntette a Kék Óriás UNIX-licencét. A szoftvercég egyébként a 2.4x, a 2.5x és a 2.6x linux-kerneleket tartja üzletmenetére sértőnek, az SCO szerint ezek az aktuálisan használt rendszermagok (is) tartalmaznak olyan részleteket saját UNIX-os forráskódjából, melyek előzetes megegyezés nélkül kerültek bele a magba. Az IBM mostani bejelentése tulajdonképpen az SCO ezen, február eleji lépésére adott válasz.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés