Connect with us

technokrata

A jövő notebookja

Dotkom

A jövő notebookja

Az Intel és a Müncheni Műszaki Egyetem együttműködése eredményeképpen már ma képet kaphatunk a jövő notebookjairól – a projekt keretében az egyetem diákjai azt a feladatot kapták, hogy alkossák meg a „jövő notebookját”; azt, hogy hogyan nézhet ki, illetve hogyan illeszkedik majd a jövő emberének életstílusába.

Kinyitható, mint egy doboz – összehajtható, mint egy kézirat. Így néz ki a jövő notebookja – a design-hallgatók szerint. Az Intel által támogatott, öthónapos projekt eredményeként 26 diák adta be pályázatát a jövő hordozható számítógépeinek megtervezésére. Természetesen nem az olyan technikai problémák álltak a középpontban, mint a processzor teljesítménye vagy a képernyő átmérője: olyan notebookot kellett tervezni, amely minden élet- és munkahelyzetbe beleillő „szerkezet” – a gyerekszobától, az építkezésen keresztül a főnökök irodájáig. A projekt apropóját az szolgáltatta, hogy mára a mobil számítógéphasználat egyre elterjedtebbé válik, egyre jelentősebb szerepet töltve be életünkben. Így tehát a felhasználók számára az ergonómia és az esztétika is egyre fontosabb szemponttá válnak a számítógép kiválasztásakor.

Az Egyetem design-tanulói közül 26 diák nevezte 28 pályaművét a pályázatra. A művek megalkotására egy szemeszter állt rendelkezésükre. A pályázat önkéntes volt, a résztvevők létszáma messze meghaladta az előzetes várakozásokat. A diákok előzetesen információkat kaptak az Intel Centrino mobil technológia és a notebookok legfontosabb ismérveiről, melyeket meg kellett valósítani a pályaművekben.

A diákok egy sor érdekes ötlettel álltak elő, többek között a gurítható billentyűzettel, a fejre helyezhető képernyővel, vagy az összehajtható kijelzőkkel. Míg manapság egy notebooknak legfeljebb a képernyőjét lehet összehajtani, addig a jövő notebook-felhasználója már a képernyőt és a billentyűzetet is a lehető legkisebb méretre hajthatja, ha épp nincs szüksége rá. A rugalmas felhasználhatóság (a notebook, mint jegyzettömb vagy bőrtáska) is fellelhető volt a terveken. Az egyik terv például egy olyan fóliás képernyő volt, amely egyben billentyűzetként is szolgált. Más javaslatoknál a felhasználó szinte egybeolvad az eszközzel, hiszen a képernyőt a fejen kell viselni, míg maga a notebook a felhasználó övén foglal helyet.

A hatfős zsűri három nyertes és három különdíjas alkotást hirdetett ki. A nyertesek mindannyian egy-egy Fujitsu-Siemens notebookot kaptak. Az első számú győztes az USE2 megalkotója lett. A zsűri indoklása a következő volt: a pályamű meggyőzően mutatja be az Intel Centrino technológiát jellemző tulajdonságokat. A designer úgy alkotta meg a moduláris rendszert, hogy közben bemutatja a mobilis és rugalmas megoldási lehetőségeket is. A központi rendszer laptopból asztali PC-vé alakítható. A munkaeszközből személyes szórakoztatási rendszerré való alakíthatóságot jelzi a mobil DVD-lejátszó, amely különálló távirányítóval működtethető. A design kivitele ésszerű és visszafogott.

Az alkotásokat a müncheni Funky Kitchen-ben mutatták be, amely korábban a Müncheni Gázszolgáltató éttermeként funkcionált. Az azonban kérdéses, hogy ezen ötleteket a közeljövőben a valóságban is felhasználják-e majd: a notebook-piacon az olyan elemek, mint az összehajtható képernyő távol vannak, főleg a szériagyártást illetően.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd