Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vírusvédelem az Intel lapkáiban is

Dotkom

Vírusvédelem az Intel lapkáiban is

A Windows XP lehetővé tette, hogy puffertúlcsordulásos védelemmel rendelkező processzorok kihasználják ezen képességeiket – az Intel ezen processzormodelljei hamarosan piacra kerülnek.

Az AMD még korábban bejelentette, hogy az EVP, azaz az Enhanced Virus Protection a Windows XP második javítócsomagjának megjelenésével aktiválhatóvá vált a gyártó processzoraiban (elsőként a 64 bites típusokban). A technológia, melyet egyébként az Intel és a Transmeta is alkalmaz már, azt a célt hivatott elérni, hogy az adott rendszerek ne eshessenek áldozatul puffertúlcsordulásos támadásoknak. Ennek révén akár az erre utazó férgek, vírusok és trójai programok egyes funkcióit is teljesen ellehetetleníti, de a azon sebezhetőségekkel szemben is védelmet nyújthat, melyek egy puffer túlcsordulásával válnak kiaknázhatóvá.

Az Intelnél az úgynevezett execute disable bit bevezetése azon Pentium 4-esek és Celeron D-k esetén kerül bevezetésre, melyek szeptember elején jutnak majd a boltok polcaira. Elsőként az 520-as, 530-as, 540-es, 550-es és 560-as modellekben jelenik meg a puffertúlcsordulás elleni védelem a Pentium 4-esekben, míg a Celeronok közül a 325-ös, a 330-as, a 335-ös és a 340-es (LGA775-ös) változatok érintettek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés