Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hibás az Ad-aware, letölthető a hibamentes változat

Dotkom

Hibás az Ad-aware, letölthető a hibamentes változat

Alig pár nappal azután, hogy a Lavasoft kiadta felfrissített spyware és adware kereső alkalmazását, kiderült, hogy biztonsági hibától szenved az a változat – ezt követően rekordgyorsasággal készült el az újabb verzió.

Az Ad-aware legújabb, SE Personal Edition változata az otthoni felhasználók számára szabadon kipróbálható, használható. A Lavasoft a múlt hét elején mutatta be az alkalmazást a nagyközönség számára, mely a korábbi, 6.0-s verzióhoz képest több új funkcióval is rendelkezik. Például a keresési eljárás, melynek során a szoftver ártó programok után kutatva átnézi a rendszert, jóval mélyebbre ható lett, ugyanakkor – legalábbis a fejlesztők állításai szerint – gyorsabbá is vált ez a művelet.

Talán nem annyira fontos, de szemnek kedves változtatás a grafikus kezelői felület felfrissülése. A korábbi sem nézett ki rosszul, de az újabb verzióban még inkább lekerekítették a gombokat, hangsúlyosabbá tették az ikonokat. Újdonság például, hogy a státusz ablakban már látszik az utolsó keresés dátuma is. A logfile-ok kezelése is felfrissült valamelyest, és még számos apróbb változtatás is érte az Ad-aware-t.

Nem sokkal a megjelentést követően kiderült, hogy az SE Plus vagy Pro változat 1.03-as verziójánál – amely a napokban lett elérhető – korábbiakat használók rendszere sebezhető egy biztonsági hiba miatt. A kiadó mindenkit arra bíztat, hogy töltse le újra a legújabb változatot, a szoftver automatikus frissítése ugyanis ezt a problémát nem képes megszüntetni (az ugyanis csak a referenciafile-ok frissítésére szolgál). Maga a szoftver egyébként nagyon népszerű; ezt mi sem jellemzi jobban, hogy csak a Download.com-ról már több mint 60 millióan (!) töltötték le a szoftvert. Az Ad-aware SE Personal Editiont egyébként a Terminal Download szerveréről is be lehet szerezni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés