Connect with us

technokrata

Csökkent az adattárolási megoldások iránti kereslet

Dotkom

Csökkent az adattárolási megoldások iránti kereslet

A HP Technológiai megoldások (TSG) üzletágának 2004. július 31-én zárt harmadik pénzügyi negyedévének előzetes eredményei.

A Technológiai megoldások divíziója (angol nevén Technology Solutions Group) a HP nagyvállalati adattárolási megoldásokért, szerverekért és szoftverekért felelős üzletágából (Enterprise Storage, Servers and Software), valamint a cég szolgáltató-szervezetéből (HP Services) áll. A divízió 7,0 milliárd dolláros árbevételről számolt be a harmadik negyedévben, ami 4 százalékos erősödést jelent az előző év megfelelő időszakához képest. A szervezet 56 millió dolláros üzemi eredménye 209 millió dollárral marad el a 12 hónappal korábbi szinttől.

Nagyvállalati tárolók és szerverek
A Nagyvállalati tárolók és szerverek üzletág 3,4 milliárd dolláros árbevételt ért el – 5 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. Az iparági szabványos szerverek forgalma 2 százalékkal növekedett, az üzletmenet szempontjából kritikus (business critical) szervereké pedig 8 százalékkal, 828 millió dollárra csökkent az egy évvel korábbi összeghez képest. A UNIX-árbevétel 8 százalékkal bővült. Az Alpha szerverek forgalma 32 százalékkal, a NonStop rendszereké pedig 25 százalékkal visszaesett.

A negyedév 709 millió dolláros, összesített adattárolási árbevétele 15 százalékkal alacsonyabb, mint 2003 harmadik negyedévében. Az online adattárolási megoldások, köztük az EVA és az XP nagyvállalati tárolók forgalma 23 százalékkal csökkent. A szalagkönyvtár-szegmenst is magában foglaló nearline adattárolás értékesítési árbevétele 16 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbi szinthez képest. A Nagyvállalati tárolók és szerverek üzletág 208 millió dollár üzemi veszteséget jelentett a harmadik negyedévre – szemben az egy évvel korábbi 20 millió dolláros veszteséggel.

A vizsgált negyedévben több tényező is hátrányosan befolyásolta az üzletág teljesítményét. Először is, az új rendelés-feldolgozó és ellátásilánc-kezelő rendszerre való átállás a tervezettnél nagyobb zavart okozott az egyesült államokbeli működésben. Másodsorban, az európai eredményeket értékesítési nehézségek (viszonteladói kompenzáció, agresszív kedvezmények, központosított igénykezelési rendszerre való átállás) rontották. Harmadrészt a HP adattárolási üzletága is terven alul teljesített. E tényezők együttes hatása folytán a harmadik negyedév eredménye elmaradt az előzetes becsléstől. Ráadásul a negyedév vége felé jellemző piaci élénkülés sem jelentkezett az idén.

Szoftverek
A HP szoftverüzletága 223 millió dolláros árbevétel-rekordot ért el a vizsgált három hónapban. Ez az összeg 17 százalékkal múlja felül a 2003 harmadik negyedévére jellemző értéket. A HP OpenCall szoftver 8, a HP OpenView pedig 26 százalékkal több árbevételt generált, mint egy évvel korábban. A negatív üzemi eredmény (-45 millió dollár) abból ered, hogy a HP tovább folytatta alkalmazkodó nagyvállalati koncepciója, a HP Adaptive Enterprise megvalósítását célzó stratégiai beruházásokat.

HP Szolgáltatások
A HP Szolgáltatások 12 százalékkal, 3,5 milliárd dollárra bővítette árbevételét az elmúlt 12 hónapban. Az erősödés a menedzselt szolgáltatások töretlen, 42 százalékos forgalomnövekedését tükrözi. Az ügyféltámogatási szolgáltatások 7, a tanácsadási és integrációs szolgáltatások pedig 6 százalékkal nagyobb forgalmat generáltak, mint egy évvel korábban. Az árbevétel 8,9 százalékát kitevő 309 millió dolláros üzemi eredmény 26 millió dollárral kevesebb, mint 2003 harmadik negyedévében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek