Connect with us

technokrata

IT uborkaszezon interjúsorozat: Virusbuster

Dotkom

IT uborkaszezon interjúsorozat: Virusbuster

A nyár második két hónapja a szabadságok időszaka, amikor vagy mi nyaralunk, vagy a kollégánk, vagy az ügyfelünk, vagy a főnökünk. A lényeg, hogy normális munkavégzésre kevés esély van. Ráadásul az ilyenkor megszokott hőség sem kedvez az alkotókedvnek. Interjúsorozatunkban azt próbáljuk feltérképezni, hogyan telik a hazai IT cégek nyara, mivel töltik az éppen nem szabadságon lévő kollégák az időt.

Kérdéseinkre Bozsó Julianna, a VirusBuster Kft. ügyvezetője válaszolt.

Terminal – Hogyan éli meg Ön az uborkaszezont?

Bozsó Julianna – Rosszul. Szeretem, amikor pezseg körülöttem az élet, csörögnek a telefonok és komoly sakkozások kellenek a tárgyalási időpontok összeegyeztetésére.

Terminal – Hasznos időszaknak tartja, amikor az ember feltöltődik, rendet tesz maga körül?

Bozsó Julianna – A feltöltődést nem csak hasznosnak, de nélkülözhetetlennek tartom! Azt, hogy ki mivel tud feltöltődni, egyéne válogatja, ezt viszont mindenkinek rendszeresítenie kell az életében, különben nem tud kiegyensúlyozottan dolgozni. Minden évben elhatározom, hogy nyáron, mikor kicsit lelassulnak a folyamatok, rendet teszek magam körül, felszámolom a “még valamire jó lehet” papírkupacokat – aztán elkezd csörögni a telefon, süt a nap és hív a lágy természet.

Terminal – Bosszantja, hogy az évből két hónap majdhogynem kiesik?

Bozsó Julianna – Lehet, hogy a kicsit szerencsésebbek közé tartozunk, de a 2 hónapos kiesést már néhány éve nem ismerjük. A vírusok nincsenek tekintettel arra, hogy milyen évszak, napszak van, de most hogy gondolkodom, igen rafinált, hogy az ez évi incidensek szinte kivétel nélkül hétvégére estek. Lehet, hogy extrán is akarnak dolgoztatni minket?

Terminal – Hogyan kezelik a nyári szabadságok kérdését? Van általános leállás, amikor mindenki kötelező szabadságon van? Vagy inkább az a cél, hogy egyszerre minél kevesebben menjenek nyaralni?

Bozsó Julianna – A fentiekből adódóan nálunk nincs leállás, éjjel-nappal, télen, nyáron, hétvégén 24 órás szolgálatban vagyunk. A dolgozók szabadságát mindig a közvetlen vezetőjük koordinálja, vannak egységek, ahol a határidők határolják be a lehetőségeket, vannak, ahol az 50%-os minimális létszám megléte. Az egyeztetések és igényfelmérések, tervezés elkezdődik február-március körül, és június 1-jével zárul. Később csak különleges engedéllyel van lehetőség a módosításra. Ez mindenkinek jó, mert tud tervezni.

Terminal – Része-e az Önök cégénél a rekreáció támogatása a kompenzációs rendszernek? Gondolok itt üdülési csekkre, a törvényben előírtan felüli plusz szabadságra, vagy szabadidős tevékenységek anyagi támogatására. Ha van ilyesmi – akkor mik a tapasztalataik? Ha nincs – akkor tervezik-e?

Bozsó Julianna – Ebben is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, évek óta működik a dolgozók szabadidős tevékenységének a támogatása. A cég maga is szervez erre közös programokat, amiknek megvalósításához anyagilag ad támogatást, munkatársi kezdeményezések is vannak különböző szabadidős közös programokra, ennek költségeihez is hozzájárul, illetve munkaidő kedvezményt ad az idén bevezetésre került munkahelyi gyógymasszázson való részvételhez. A cég jelenleg 47 fővel dolgozik, azok a programok, amik minimum 10 embert érintenek, már számíthatnak a vezetők támogatására. Előfordult már az évek során az is nem egyszer, hogy kimagasló teljesítményt nyújtó munkatársak fizetett szabadnapokat kaptak pluszban munkájuk elismeréseként.

Terminal – Kihasználják a lehetőséget közös (informális) szabadidős programok szervezésére a kollégák? (Legyen ez egy sörözés, kirándulás, bográcsban főzés vagy sportolás)

Bozsó Julianna – Természetesen a sörözések, együtt kirándulások folyamatosan szerveződnek, kialakultak a különböző programokhoz különböző résztvevő körök, vannak, akik színházba, moziba járnak közösen, vannak akik együtt sütögetnek.

Terminal – Hová megy nyaralni 2004-ben egy IT vezető? Megfordult-e a fejében, hogy frissen szerzett EU tagságunkra tekintettel európai célpontot válasszon?

Bozsó Julianna – Az év folyamán több alkalom is adódik a külföldi utazásokra is, de miután a hétköznapok elég sűrű programokkal telnek, így most a csendes vidéki elvonulás a preferált számomra. Erdő közepén, csend és békesség, elsősorban a kis családom körében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek