Connect with us

technokrata

Milyen notebookra vágynak a felhasználók?

Dotkom

Milyen notebookra vágynak a felhasználók?

Egy elemzés szerint az új noteszgépeket vásárlók egyre inkább előnyben részesítik a szélesképernyős kialakítással bíró változatokat.

A piackutató Current Analysis legutóbbi, egyesült államokbeli felmérése szerint a 2004-es év első felében dinamikusan fellendült a hagyományos, 4:3-as képarányokkal bíró kijelzőkhöz képest elnyújtott, úgynevezett szélesképernyős (többnyire 16:9-es aránnyal rendelkező) LCD-kkel felszerelt hordozható számítógépek forgalma. Az eladott 15,4 colos képátlójú változatok 2004. első felében az összes, (közel) ekkora méretű folyadékkristályos kijelzővel rendelkező notebookok között az év elején még csak 15 százalékos részesedéssel bírtak, de június végére ez az érték már 48 százalékosra nőtt. A hagyományos kialakítású változatok aránya ugyanakkor a harmadára esett vissza.

A nagyméretű, 17 colos LCD-vel bíró noteszgépek száma ugyan kisebb arányban, de szintén nőtt az USA-ban az első hat hónapot tekintve. Míg év elején az összes eladott hordozható számítógép körülbelül 6 százaléka esett ebbe a kategóriába, addig júniusban már kilenc százalékuk lelt gazdára ekkora képernyőmérettel. A 12 colos, ˝ultrahordozható˝ notebookok aránya is emelkedett: 5-ről 9 százalékra.

Mindazonáltal a kérdés nem tisztázott: a vásárlók jelentik e tekintetben a tojást vagy a tyúkot? A gyártók ugyan komoly erőfeszítéseket fektetnek a szélesképernyős változatok értékesítésébe, de azt nem tudni, hogy a vevők azért veszik ezeket a típusokat, mert valóban erre vágynak, vagy azért, mert ezt kínálják nekik. Mindazonáltal az iparági szakértők szerint a folyamat tovább folytatódik az év hátralevő részében, s a karácsonyi bevásárlási láz beköszöntével talán még jobban felpörögnek az eladások, s még inkább markánssá válik a jelenség.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek