Connect with us

technokrata

Intel: elfogadhatatlanok a gyártási problémák

Dotkom

Intel: elfogadhatatlanok a gyártási problémák

Az Intel vezérigazgatója nyílt levéllel próbálta kezelni a vállalat belső problémáját.

Craig Barrett, az Intel vezérigazgatója a minap nyílt levélben arra hívta fel a vállalat dolgozóinak figyelmét, hogy a jövőben próbáljanak meg a munka során „tevékenységükre és hozzáállásukra” fókuszálni.

A múlt héten kiküldött nyílt levélben, mely 80 ezer Intel-dolgozónak szólt, Barrett elmondta, hogy nem tudja tovább elnézni a jelenlegi problémát, valamint, hogy „világosan és egyenesen” tárgyalt a felsővezetőkkel a teljesítőképesség javításának szükségességéről. Ha a kapacitás továbbra is a jelenlegi színvonalon marad, a vezérigazgató szerint az elégedetlen vevőket, és sikertelen Intelt eredményez.

A kaliforniai Santa Clara-ban székelő Intel a világ legnagyobb chipgyártója. Kulcsfontosságú integrált áramköri lapkákat állít elő személyi számítógépekhez, mobiltelefonokhoz és hálózati eszközökhöz. Amennyiben a gyártás kisebb lesz a termelési tervnél, az egész elektronikai ágazat megsínyli a visszaesést.

Richard Doherty, az Envisioneering Csoport piackutató igazgatója csupán annyit mondott az eseményről: „Még sosem láttam vezérigazgatót ennyire szégyenkezni.”

Januárban az Intel elhalasztotta a notebookokba szánt új mikroprocesszorának kibocsátását, mert problémák akadtak a chippel. Júniusban a vállalat visszahívta Grantsdale-re keresztelt chipjeit hibás működés miatt. Ez utóbbi 38 millió amerikai dollárba került.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek