Connect with us

technokrata

A Xerox részvényenként 21 cent nyereséget ért el

Dotkom

A Xerox részvényenként 21 cent nyereséget ért el

A berendezés értékesítés területén 5%-os növekedés mellett 41,3 százalékos bruttó árrést produkált a Xerox. A vállalat második negyedévének teljes árbevétele 3,9 milliárd dollár lett.

A Xerox Corporation bejelentette második negyedéves nyereségadatait, melyek jól tükrözik a vállalat folyamatos üzleti sikerét. A vállalat tájékoztatása szerint 2004. II. negyedévében 1 részvényre 21 cent nyereség jutott. Az elmúlt negyedévben jelentős üzletek születtek a nagyvállalatokat megcélzó szolgáltatási ajánlatokból, míg a színes technológia és a közepes termelékenységű fekete-fehér rendszerek eladásai a berendezés értékesítés növekedéséhez járultak hozzá. A Xerox a korábban tervezettnél nagyobb éves nyereségre számít.

A cég egész éves nyereségességének korábban becsült 67–72 centes részvényenkénti összegét felemelte 80–84 centre. A várható nyereségnövekedés egyrészt az előző negyedévben eladott ContentGuard cégen belüli tulajdonosi érdekeltségnek (részvényenként 8 cent), másrészt pedig a várhatóan az év vége felé megtérülő marketing és átszervezési beruházásoknak (részvényenként 4 cent) tudható be.

A negyedév során a berendezések értékesítéséből származó összes bevétel mintegy kétharmada az elmúlt két évben bevezetett termékekből származik, ami világosan mutatja a Xerox beruházási stratégiájának piaci sikerét.

A berendezések értékesítéséből származó árbevétel 5%-kal nőtt a második negyedévben, amely érték egy 2 százalékpontos árfolyamnyereséget is tartalmaz. A negyedév teljes árbevétele 3,9 milliárd dollár volt, amely az előző év azonos időszakához képest 2%-os visszaesést mutat, beleértve egy 2 százalékpontos árfolyamnyereséget is. Az árbevétel növekedését továbbra is hátrányosan érintette a vállalat régebbi, analóg termékeiből származó kellékanyag, szerviz és egyéb bevételek (post-sales revenue = értékesítés utáni bevételek) csökkenése. Ezenkívül a gyengén szereplő dél-amerikai piac is jelentősen kihatott az értékesítés utáni bevételek és a teljes árbevétel alakulására.

A vállalat célzott növekedési területein (digitális irodai és nagyteljesítményű termékek és kapcsolódó, szolgáltatások) a teljes második negyedéves árbevétel az előző év ugyanezen időszakának árbevételéhez képest 4%-kal nőtt, és így jelenleg a cég teljes árbevételének mintegy 73%-át teszi ki.

A Xerox növekedési stratégiájának fő hajtóerejét jelentő színes nyomtatókból származó második negyedéves bevétel 17%-kal nőtt, ami azért fontos, mert a nyomatszám növekedésével együtt emelkedik a színes berendezésekkel kapcsolatos értékesítés utáni bevételek volumene is. A színes berendezések értékesítéséből származó árbevétel jelenleg a Xerox teljes árbevételének 25%-át teszi ki.

Vezető helyen a szolgáltatások területén
A kedvező árú és újító jellegű technológiák szállítása mellett a Xerox a nagyvállalati szolgáltatások terén is komoly sikereket arat. Szolgáltatásai közül elsősorban a nemzetközi cégeknek szánt e-oktatási programok, a fontos céges dokumentumok webes eszközökkel történő szerkesztését és archiválását támogató Xerox-fejlesztésű DocuShare szoftver, valamint az ügyfelek dokumentumkezeléssel kapcsolatos összköltségeit átlagosan 30%-kal csökkentő Lean Six Sigma eszközök telepítése áll az első helyen. Az értéknövelő szolgáltatásokból befolyt árbevétel növekedésében jelentős szerepe volt a Xerox tanácsadói és tartalomkezelési szolgáltatásait igénybe vevő ügyfelek egyre növekvő bázisának.

„New Business of Printing” – új nyomtatási módszerek
A nagyteljesítményű nyomtatók üzletágában a Xerox folytatja az új nyomtatási lehetőségek népszerűsítését, amellyel célja annak elősegítése, hogy a jelentős mennyiségű dokumentumot előállító iparágak és vállalkozások az ofszet módszerről a sokkal dinamikusabb digitális eszközök használatára térjenek át. A Xerox a második negyedévben megrendezett Drupán, a világ legnagyobb grafikai és nyomdaipari szakkiállításán, bemutatta hét új digitális rendszerét, a hozzájuk tartozó kibővített szolgáltatáscsomagokat és munkafolyamat-kezelő eszközöket. Az új termékek nem csak a vevők, de a Xerox jövedelmezőségére is pozitív hatással lesznek.

A nagyteljesítményű színes berendezések eladott darabszáma ebben a negyedévben 17%-kal növekedett, ami elsősorban a Xerox iGen3 színes digitális nyomdagép és a DocuColor 5252 digitális színes rendszerek értékesítéséből származik. A nagyteljesítményű fekete-fehér berendezések eladott darabszáma 13%-kal nőtt, elsősorban a Nuvera 100/120 másoló/nyomtató és a Xerox 2101 digitális nyomtató iránt megmutatkozó keresletnek köszönhetően.

Digitális iroda
A Xerox a második negyedévben megerősítette irodai termékekből álló portfolióját a Phaser 6100 színes nyomtató, a Phaser 3130 fekete-fehér nyomtató és a WorkCentre M20 és M20i multifunkciós eszközök bevezetésével. Minthogy jelentősen nőtt az igény a kis és közepes méretű vállalatok körében a WorkCentre asztali multifunkciós berendezések iránt, a második negyedévben 25%-kal nőtt a Xerox fekete-fehér irodai berendezéseinek eladott darabszáma. A színes irodai multifunkciós berendezések eladott darabszáma 40%-kal, míg a színes irodai nyomtatóké 54%-kal nőtt, köszönhetően a szilárdtintás, illetve lézernyomtatókat felölelő Phaser termékcsalád iránti erőteljes keresletnek.

A Xerox értékesítési, adminisztratív és általános költségei az első negyedévben az árbevétel 27,3%-át tették ki, ami 4%-os csökkenést jelent az előző időszakhoz képest. Az első negyedévben elért bruttó árrés 41,3% volt, ami összhangban van a vállalat egész évre vonatkozó tervével. A vállalat működési cash-flow-ja a 232 millió dolláros nyugdíj-hozzájárulás kifizetése után 256 millió dollár volt.

A harmadik negyedévről szólva Mulcahy kijelentette, hogy a berendezés értékesítésből származó árbevételek folyamatos növekedésére és a kulcsfontosságú piacok fokozott árbevétel növekedésére alapozva 11–15 centes részvényenkénti nyereségre számít.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek