Connect with us

Hirdetés

technokrata

A SAGEM Csoport 2004. I. félévi eredményei

Dotkom

A SAGEM Csoport 2004. I. félévi eredményei

A SAGEM Csoport erőteljes növekedés ért el a első félévben: az árbevétel 13,5%-kal, az üzleti eredmény 17%-kal, a mérleg szerinti eredmény 32%-kal nőtt. A vállalat az éves előrejelzéseket felfelé módosította.

Mario Colaiacovo elnöksége alatt összeült a SAGEM felügyelő-bizottsága. Gregoire Olivier a SAGEM elnöke ismertette a 2004-es év első félévének eredményeit, melyek a következőket mutatják:
– A Csoport árbevétele továbbra is növekedést mutat minden területen: 29,7% a mobiltelefonok esetében, 5% a lakossági terminálok és a szélessávú kommunikációs eszközök területén és 7% a védelem és biztonságtechnikában.
– A Csoport üzleti eredménye 17%-kal növekedett köszönhetően a második negyedévben elért teljesítménynek, amikor az üzleti eredmény meghaladta az árbevétel 6%-át.

Eredmények az egyes tevékenységek szerint:

Mobiltelefonok
A mobiltelefonok értékesítéséből származó árbevétel jelentősen növekedett 2004. első félévében. A 2003-as év hasonló időszakához képest 4,3 millióval több termék került eladásra: 6,3 millió telefonkészülék és 4 millió modul.

A készülékeladások erőteljes növekedést mutatnak az első félévben. Ez elsősorban az új középkategóriás myX5-2-es telefonnak köszönhető, amelyből már 600 ezer darabot vásároltak. Erre a sikerre alapozva a SAGEM további eladás és árbevétel növekedést jelez a második félévre, figyelembe véve az akkor megjelenő felső kategóriás és kagylóhéj telefonokat. Az üzleti eredmény az első félévben az árbevétel 5,4%-a volt.

Lakossági terminálok és szélessávú kommunikációs eszközök
Ez a termékcsoport is figyelemreméltó növekedést ért el az első félévben. A siker elsősorban az új termékeknek, különösen az ADSL modemeknek köszönhető. A nyereség az árbevétel 4,5%-át tette ki. Ennek eléréséhez hozzájárult egyrészt a javuló piaci környezet, másrészt a költségek folyamatos ellenőrzése.

Védelem és biztonságtechnika
A védelmi üzletág jobb eredményt ért el, mint a biztonságtechnikai. Mindkettő jelentős megrendeléseket tudhat magáénak az elkövetkező időszakra. Ezen felül a SAGEM érdekeltséget szerzett a Tianyu, kínai kártyagyártó cégben. Ezzel az együttműködéssel a SAGEM megvetheti a lábát a Kínában, ahol jelentős növekedés várható a távközlési- és a kártyapiacon is. Az üzletág eredménye az árbevétel 7,7%-át tette ki az első félévben.

Kilátások
A 2004. február 5-én bejelentett éves tervek (árbevétel 10%-os és üzleti eredmény 15%-os növekedése) felfelé módosítása történt. A jelenlegi gazdasági helyzet alapján a várható árbevétel növekedés 12%, az üzleti eredmény növekedés pedig 18% lesz az egész évre vonatkozóan.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés