Connect with us

Hirdetés

technokrata

Legális szoftverek forráskódja pénzért (és illegálisan)

Dotkom

Legális szoftverek forráskódja pénzért (és illegálisan)

Bezárt az a webhely, ami a múlt héten több fizetős szoftver forráskódját is megvételre kívánta – természetesen az eredeti tulajdonosok hozzájárulása nélkül.

A múlt hét elején kezdett a The Source Code Club nevű website üzemelni, ahol az Enterasys Dragon IDS-ének, azaz behatolásérzékelő rendszerének, illetve a Roxio által birtokolt Napster file-cserélő kliensének forráskódját árulták. A Dragon IDS 6.1 forrásáért 16 ezer, míg a Napsteréért 10 ezer dollárt kértek, legalábbis az Information Week értesülései szerint. Mindezt természetesen az érintett jogtulajdonosok hozzájárulása nélkül.

A csütörtöki nap folyamán azonban az ukrajnai illetőségű hackercsapat webhelyén felfüggesztették a forráskódok értékesítését azzal az indokkal, hogy át kell alakítaniuk az üzleti modelljüket. ˝A vállalati titkok kiárusítása nagyon trükkös feladat, és úgy hisszük, hogy ez egy olyan terület, ahol érvényesülhetünk.˝ – állt a közleményben.

Sokkal valószínűbb azonban, hogy a törvény keze van a dologban. Az Enterasys például az FBI segítségével együtt próbál rájönni arra, hogyan sikerült a hackereknek megkaparintaniuk a forráskódot. Erre vonatkozó hivatalos információk egyelőre nincsenek, a hackercsapat elmondása szerint a vállalaton belülről szivárogtatta valaki ki. Az Enterasys azon a véleményen van, hogy ez inkább egy számítógépből ellopott merevlemez vagy CD formájában kerülhetett ki, mintsem egy, a vállalati hálózatra való betörés és kódmásolás során. Az viszont biztos, hogy ha a hackerek a hatóságok kezére kerülnek, komoly büntetés elé néznek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés