Connect with us

technokrata

Mérges lett korábbi munkaadójára, ezért alaposan ˝megspammelte˝

Dotkom

Mérges lett korábbi munkaadójára, ezért alaposan ˝megspammelte˝

Letartóztattak egy brit tinédzsert, aki saját maga akart ˝igazságot szolgáltatni˝, miután elbocsátották állásából.

Egy dühös brit tinédzser, akit elbocsátottak 223 dolláros heti fizetéssel bíró állásából, bosszút ált korábbi főnökein. Az Egyesült Királyságban található Domestic & General Group biztosítótársaságot azzal ˝büntette meg˝ a fiatal, hogy 5 millió kéretlen e-mailt küldött számukra, elérhetetlenné téve ezzel a cég weboldalát.

A munkaidőt igencsak rugalmasan értelmező brit fiatalembert a cége lezser hozzáállása miatt bocsátotta el. Az emiatt frusztrálttá váló tinédzser úgy döntött, bosszút áll a vállalaton, ezért az Internetről letöltött egy spammelő eszközt, amit aztán használatba is vett. Ennek következtében a biztosítótársaság másodpercenként 100 kéretlen elektronikus levéllel kellett szembenézzen, írja a neves brit lap, a The Sun.

Maguk a levelek egyébként tökéletesen ártalmatlanok voltak, sem sértő, sem veszélyes tartalommal nem rendelkeztek, csupán néhány filmbeli idézetet tartalmaztak. Viszont akkora mennyiségben zúdultak rövid idő alatt be a vállalat szervereihez, hogy azok nem bírták lekezelni a túlterheléses támadást, és összeomlottak. Mint utólag kiderült, ezzel közel 33.500 dolláros kárt sikerült okozni a brit cégnek – ez a tinédzser korábbi bérében mérve háromévi munkájának felelt (volna) meg.

Annak viszont minden bizonnyal nem örült, amikor a helyi rendőrség számítógépes bűnözéssel foglalkozó alosztályának emberei kopogtattak az ajtón, majd letartóztatták. Most hat hónapnyi börtönbüntetéssel és 9300 dolláros kártérítéssel kell, hogy szembenézzen. A fiatal egyébként egy független szervezethez, az Independent Police Complaints Commissionhöz fordult a szerinte törvénytelen letartóztatása miatt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek